NYTV: 30 év 9 percben

A fenti videó 9 percben mutatja be az elmúlt 30 év történéseit, aminek teljes összefoglalása lehetetlen, de ez egy kis ízelítő volt ahhoz, hogy kedvet csináljunk: a jövőben is kövessenek minket figyelemmel.

A néhány hónappal ezelőtt megújult arculat így egy számszerű kiegészítést kap, amely egyben egy, a múlttal foglalkozó műsor hátteréül is szolgál majd. Egy? Nyolcvanegy! Az év hátralévő részében ugyanis szándékaink szerint keddi és csütörtöki friss műsorral, szombati ismétléssel kincseket veszünk elő tekintélyes archívumunkból, illetve szóra bírjuk a korábbi alkotógárda tagjait is – mindezt a teljesség igénye nélkül.

A sorozat első darabja éppen az NYTV születésnapján, március 4-én, szerdán este 19.30-tól látható, melyben megszólalnak az első, „ős-adás” készítői, s részleteket is láthatnak majd belőle. Keressék mostantól a többszörösen Helyi Érték Díjjal kitüntetett alkotógárda kínálatában a múltidéző műsort, sok-sok érdekes felvétellel, beszélgetéssel. A műsor címe: NYTV 30 – 30 éves Nyíregyháza Televíziója. S ebben minden benne van... (Ismétlések: jövő hét csütörtök 21.30, szombat 19.30, vasárnap 21.30). S persze, a Napló hasábjain is hétről hétre részletezzük a sztorikat, érdekességeket.

Kellemes tévézést, olvasást!

Tarczy Gyula