Zene és illúzió CarPEDIGnem kottából

A nyíregyházi zenei élet tarka színfoltja a CarPEDIGnem együttes, kik közelmúltban megjelent „Homo illusion” című lemezük bemutató koncertjét tartották a Bencs Villában. A zenekar énekesnője a Móricz Zsigmond Színház művésze, Dézsi Darinka. A versekre a zenét Karap Zoltán írta.

A négy tagúra kiegészült CarPEDIGnem olyan izgalmas fúvós és ütőhangszerekkel is elkápráztatta a közönséget, mint a tilinkó és a kaval, vagy a darbuka, cajon és a tapan – így lett teljes a zenekari hangzás.

A Bencs Villában indult lemezbemutató turné másfél órás repertoárja majd az országhatáron túl is szeretné meghódítani a közönséget. Elsősorban annak ajánlják, aki szeret kicsit a zenében gondolkodni és nem csak mulatni.
Aki hallotta, nem kér magyarázatot, kinek viszont ismeretlen még a muzsika, jöjjön a cím – a Homo illusion – megfejtése.

Ahogy Karap Zoltán fogalmaz:

Ez egy olyan cím, amelyről megpróbáltak lebeszélni bennünket, de mi csak azért is kitartottunk mellette. Végh Attila egyik versére utal, amelynek ez volt eredetileg a címe, és ez lett a lemezünk prológusa. Azokról az emberekről szól, akik ebben az illuzórikus világban, amit a művészet jelent, otthon érzik magukat. Azokat az embereket célozzuk, akik szívesen merülnek alá ezeknek az illúzióknak. Versekről beszélünk.

Arany Jánostól, Végh Attiláig – közben Dienes Eszter, Jenei Gyula, Nagy László, Körmendi Lajos, Kürti László, vagy Szabó T. Anna versei is szerepelnek a lemezen.

A zeneszerező Karap Zoltán a költő Végh Attilát idézi: Akinek nagy érzékenysége van a fényre, az az árnyékokra is fogékony általában. E szerint a lemez két fő témája a halál és a szerelem.

Más izgalom egy koncert, mint a színházi este, mondja Dézsi Darinka, aki őstehetségnek tűnik a zenében.

Kottát nem tudok olvasni. Tanultam általános iskolában szolfézst, meg furulyáztam – ilyen szinten. Aztán, amikor az Akadémiára kerültem Pestre, ott volt énektanár, aki tanított nekünk éneket- hangképzést. De már előtte, a gimiben is találkoztam a zenével. Zoli sokszor hoz kész témákat, és nagyon sokat én írok bele, a szólamokat is én írom általában.

– fogalmazott Dézsi Darinka színész, énekes.

A CarPEDIGnem lemez stílusa a világzenét tükrözi a jazztól a folk-zenén át a könnyűzene számos stílusrétegéig. Az együttes távlati célja az ország minél több régiójának verseit megzenésíteni.

A dalok szerepelnek az együttes weboldalán, de tavaszra CD formában is elérhető lesz a lemez.

 


Matyasovszki Edit