Önnek mi az álma? Két hét a Maldív-szigeteken? Egy luxusautó? Ötös a lottón? A történetem hõsei sokkal kevesebbel is beérnék. Azt szeretnék, ha nem bélyegeznék meg õket. mikor a hajléktalanok idõsek otthonának lakóit arról kérdezték, hogy mit csinálnának, ha több pénzük lenne, hosszasan gondolkodtak. Majd közös nevezõre jutva azt felelték: szép ruhában, illatosan, színházba mennének. Néhány jótét lélek, az Örökösföldi Görög­katolikus Egyházközséggel karöltve úgy döntött, valóra váltja az álmukat.

– Nagyon szeretem a színházat, a színészeket, mindet, mindig az a kedvencem, amelyik éppen színpadra áll – mondja szelíden mosolyogva Bereg Péterné. Az asszony 1953-ban született, egy olyan családba, ahol a jómódot hírbõl sem ismerték. Édesapja egyetlen fizetésbõl tartotta el õket. A nõ így hamar megtanulta, minden forintért keményen meg kell dolgozni. 30 évig alkalmazták a debreceni orvosi mûszergyárban. – A savas kád mellett, gumicsizmában álldogálni, napi 12 órában, nem volt éppen egy leányálom – tette hozzá. Évtizedekig a szüleivel élt Debrecenben, egy fõbérleti lakásban. Aztán bekövetkezett az, amitõl a legjobban félt.

Bereg Péterné

Magára maradt, befogadták

– Édesapámnál 1995-ben daganatos betegséget diagnosztizáltak. Öt évig ápoltam. Ott voltam a halálos ágya mellett. Édesanyámat pedig rá két évre, szintén daganat vitte el... A nõt a férje is elhagyta. Mivel gyerekei nincsenek, magára maradt. 2013-ban egy átmeneti szálló fogadta be Debrecenben. Innen került az Oltalom Szeretetszolgálat idõseket befogadó otthonába, a Rákóczi utcára. – Jó közegbe kerültem, nagyon kedvesek a folyosótársak és a szobatársaim. A fõnökasszonyról, Ge­cséné Valter Gyöngyirõl is csak jót tudok mondani, mert végtelen szeretettel fordul hozzánk! Bereg Péterné egyik kedvenc idõtöltése az olvasás. Szívesen forgat regényeket, újságokat és folyóiratokat. Minden érdekli és képben van a világ történéseivel is. – Pedagóguscsaládból származom. Apai nagyapám, Ördög Imre iskolaigazgató volt Nyíregyházán. Nálunk nagy divat volt az olvasás!

Elmenekült otthonról...

– Életemben másodjára voltam ma kikenve! – neveti Kelemen Mihályné. Marika néni 1948-ban született és 13 évesen sminkelték ki legutóbb. Akkor is csak azért kapott pirosítót, mert a barátnõje megkérte, legyen a modellje egy versenyen. – Fenékig érõ hosszú, gyönyörû hajam volt, akkor levágták „Ginásra”. Édesapámnak még a feje is belesajdult, amikor meglátott. Mostanában a szobatársam vágja a hajam. Szépen megcsinálja, de nagyon örültem, hogy most fodrász veszi kezelésbe. A kozmetikus is nagyon kedves volt. Amikor belenéztem a tükörbe, meglepõdtem, hogy milyen szép munkát végeztek!

Kelemen Mihályné

Pedig még vidáman gyógyított

Marika néni 35 évig a Jósa András kórház gyermekosztályán dolgozott. Vidám természetû, mosolygós hölgy, aki azt mondja, soha nem veszítette el az optimizmusát. – Annak idején dr. Stalmájer József fõorvos mindig azt kérdezte tõlem: – Mondja Marika, maga mindig ilyen jókedvû? Azt feleltem, egy titok van. Amikor reggelente jövök dolgozni, bezárom a postaládámba az otthoni gondokat, amikor hazamegyek, meg ugyanide zárom a munkahelyit. Még akkor is megmaradt mosolygósnak, amikor leszázalékolták. Úgy döntött, egyéni vállalkozó lesz. Biztosításokkal és hitelezéssel kezdett foglalkozni. – A munkának éltem, mert addig sem kellett otthon lennem... Kelemen Mihályné a családja elõl menekült a Rákóczi utcára.

Családja van, mégis magányos

– A férjem és a fiam is az alkohol rabja volt. Minden követ megmozgattam, hogy a fiam elmenjen elvonóra. Aztán nem bírtam tovább. Találkoztam Laborczi Géza lelkész úrral. Megkérdeztem, nem tudna-e nekem segíteni. Elvitt magával az átmeneti szállóra. Ennek már két éve. Akkor az uram, meg a fiam még hazacsábított egyszer. A pszichiátrián kötöttem ki. Idegileg készültem ki tõlük. Egyszerûen nem bírtam nézni az italozásukat... Marika néni nagyon nehezen szokta meg a szállót és az otthont. Mivel négy gyereke is van, sokat töprengett azon, hogy neki nem itt lenne a helye. – Csak addig törõdtek velem a gyerekeim, amíg volt pénzem. Akkoriban a fiam még elhívott magához a Dunántúlra. Gyere, anyu! Fõzni kellett, meg gyerekre vigyázni. Amikor már nem volt pénz a kártyámon, nem foglalkoztak velem. Az egyik fiam Németországban, a lányom Pesten él. Hat unokám, négy dédunokám van. Egyetlen unokámmal tartom a kapcsolatot. Õ Borbányán lakik. Most már megszerettem a szállót. Csak a külvilág teljesen leír minket...

Nem züllik el mindenki!

Kelemen Mihályné ekkor már komor arccal mondja, hogy amikor megtudják az emberek, õ idõsek otthonában él, akkor már csak legyintenek, ha azt is hozzáfûzi, hogy a hajléktalanok idõsek otthonában, akkor pedig szerinte nem is veszik emberszámba. – Ez nagyon nagy bánatunk. Hát mi is emberek vagyunk! Nem? Mi nem az utcán élünk. Nem mindenki züllik el. Sõt, itt kapaszkodókat lehet találni. Ez ugyanolyan idõsek otthona, mint bármelyik. Ezért szerettünk volna színházba is eljönni, hogy legalább egy estére embernek érezzük magunkat.  Jöttek hozzánk ezek a fiatalok. Kérdezték, mit szeretnénk. Mondtam nekik, hogy 15 éves lehettem, amikor itt, Nyíregyházán láttam a Mária fõhadnagyot, azóta is színházba vágyom. Mivel pénzünk nincs ilyesmire, próbáltunk mindenféle módon jegyet szerezni, de nem sikerült...
 

Kávézás a művészekkel az Omniában

Az angyalok köztünk járnak

Molnár Brigitta, a Mustárház Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda médiafelelõse és Szabó Tamás, az Örö­kösföldi Görögkatolikus Egyházközség parochusa úgy döntöttek, megvalósítják 10 idõs ember álmát. Addig szervezkedtek, míg egy valódi Csodanapot sikerült megvalósítaniuk. Nemcsak a színházjegyeket intézték el, hanem 10 idõs ember számára egy feledhetetlen napot is szereztek.

Közös fotó a művészekkel, segítőkkel

Csodanap, csodás emberekkel

Hogy tele van a város jó emberekkel, bizonyítja, hogy Siskáné Emõke fodrász és Olcsvári Nikoletta kozmetikus is ingyen vállalták, külcsínben is felkészítik a csoportot a színházra. Pregitzer Fruzsina mûvésznõ és Puskás Tivadar mûvész úr pedig azonnal igent mondott egy közös kávézásra a darab elõtt. A nyíregyházi Ételérzés tulajdonosa, Májer András pedig a finom vacsoráról gondoskodott, amit a sóstói Pálinkaházban szolgáltak fel. Este héttõl hõseink már mosolygó arccal ültek a Móricz Zsigmond Színház nézõterén, ahol a Függönyt fel címû komédiát mutatták be. Hogy valóban kerek legyen a nap, a darab végén még egy fotózás is kijárt a nyíregyházi mûvészekkel. A nap végén 10 sugárzó, boldog arcot vittek az autók a Rákóczi utca felé.

(Szerzõ: Z. Pintye Zsolt)

(Felső fotó: A nagy csapat a színházban)