Városnap – Testvér-, és partnervárosaival együtt ünnepel Nyíregyháza
Fotó: Trifonov Éva

Két év kihagyás után, idén újra megtartották a Városnapot, amellyel Nyíregyháza újratelepítésének 269. évfordulójára emlékeztek. A rendezvénysorozat pénteken kezdődött az ünnepi közgyűléssel, amelyen részt vettek Eperjes, Beregszász, Szatmárnémeti, St. Pölten, Nagykapos, és Gorlice városok delegációi. Nyíregyháza - Eperjes 30 éves jubileumi testvérvárosi kapcsolatának, valamint Nyíregyháza és Beregszász 15 éves jubileumi partnervárosi kapcsolatának megünneplése és a városaink közötti kapcsolat hivatalos megerősítése is része volt az ünnepi közgyűlésnek, melyet követően megkoszorúzták a városalapítók szobrát.

Már pénteken megkezdődött a városnapi programsorozat Nyíregyházán, amelyen a város 1753-as újratelepítésének immár 269. évfordulójáról emlékeztek meg. Nyíregyháza–Eperjes 30 éves jubileumi testvérvárosi kapcsolatának, valamint Nyíregyháza és Beregszász 15 éves jubileumi partnervárosi kapcsolatának megünneplése és a városaink közötti kapcsolat hivatalos megerősítése is része volt a városnapi ünnepi közgyűlésnek. Beszédében dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere elmondta, az, hogy testvérvárosaink és partnervárosaink együtt ünnepelnek velünk, nagy megtiszteltetés számunkra.

„Az elmúlt évtizedek alatt számos területen valósult meg együttműködés és szövetség közöttünk. S ez a partnerség hosszú évek, évtizedek óta biztos alapot nyújt a lehetőségek megragadásához, közös céljaink megvalósításához. Köszönet illet mindenkit, akinek része/munkája volt ennek a gyümölcsöző kapcsolatnak a kialakulásában és fenntartásában. Sajnos a világjárvány nagy terhet jelentett valamennyiünknek. Két évig nem rendezhettük meg ezt a hagyományos ünnepséget, mely rendszerint testvér- és partnervárosi találkozó is. És sajnos nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem, hogy napjainkban is árnyékot vet erre az ünnepi találkozónkra a szomszédunkban zajló háborús konfliktus. Ezúton is szeretném biztosítani az Ukrajnában és a Kárpátalján élőket az együttérzésünkről, kívánom, hogy minél hamarabb legyen újra béke, s a sok százezer ártatlan menekült visszatérhessen hazájába. Ahogy eddig, úgy a jövőben is minden Ukrajnából érkező menekült család számíthat a támogatásunkra.”

Babják Zoltán, Beregszász város polgármestere elmondta, hálásak azért a segítségért, amelyet a magyar kormány, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vezetése, valamint Nyíregyháza vezetése biztosított számukra a háború kitörése óta.

„Roppant nagy segítség számunkra, hogy nem alakult ki a háború első napjaiban humanitárius torlódás a határon, ennek a beregszásziak látták volna a kárát, az, ami az első napjaiban történt, a több órás vagy napos sorok, a megyei és a nyíregyházi vezetésnek köszönhetően fel lett dolgozva, kiválóan vizsgázott mindenki, ezt szeretném megköszönni mindenki nevében. Isten óvja Nyíregyházát, isten óvja Magyarországot, és köszönünk mindent, amit Beregszász kapott az anyaországtól, Nyíregyházától, és a magyar kormánytól.”

Andrea Turčanová, Eperjes város polgármestere beszédében elmondta, összeköt minket a szeretet a népi hagyományokhoz, a kultúrához, a zenéhez és a jó ételekhez kapcsolódóan. Ők is szívesen látogatják a nyíregyházi Tirpák Fesztivált, a nyíregyháziak pedig az eperjesi szentháromság vásáron is részt szoktak venni, amelyet a napokban tartanak meg a városnappal egybekötve.

„Kiemelném a művészetet, amely fontos része városainknak, Eperjesen van egy Barátság nevű kiállítás, amelyen azt mutatják be, hogy mekkora a barátság a három ország között, határok és távolságok nem léteznek közöttünk. Nyíregyházának azt kívánom, fejlődjön tovább ilyen szépen, és ez a partnerség is fejlődjön tovább, amely más európai városok számára is például szolgálhat.”

Az ünnepi beszédeket követően ünnepi műsort láthattak az egybegyűltek, Bárdosi Ildikó erdélyi származású népdalénekes és Molnár Miklós népzenész, előadóművész előadásában. Ezt követően közösen megkoszorúzták a Városalapítók szobrát.

Kapcsolódó galéria

Városnap - a Dongó együttes műsorával kezdődtek a színpadi programok