V. Nyíregyházi Ifjúságkonferencia – A fiatalságot érintő legfontosabb kérdésekről tanácskoztak

Iskolai zaklatás, nemzetközi együttműködések, az elektronikus cigaretta káros hatása – többek között ezekről a témákról szólt az V. Nyíregyházi Ifjúságkonferencia. A szervezők célja évről évre, hogy mindig az aktuális problémákra és kihívásokra adjon megfelelő választ a helyi fiataloknak, illetve azoknak a szakembereknek, akik napi kapcsolatban vannak velük.

Az V. Nyíregyházi Ifjúságkonferenciára várták az érdeklődő szakembereket és érintetteket csütörtökön a Nyíregyházi Egyetemen, ebben az évben az oktatási intézmény biztosított helyszínt a konferenciának. Nyíregyháza Önkormányzata, a Nyíregyházi Ifjúsági Kerekasztal és a Nyíregyházi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum közösen szervezte meg idén is a rendezvényt. Az elmúlt hat év, amióta működik a Kerekasztal, egy kiváló platformja volt annak, hogy a kapcsolati tőkét ki tudják szélesíteni, illetve olyan programokat tudjanak szervezni, amellyel az óvodáskortól kezdve az egyetemistákig, az ifjúság több rétegét is meg tudják szólítani.

Aktualitások a konferencián

Minden évben megpróbáljuk azokat az aktuális témákat összeszedni, ami nagyon izgatja egyrészt a szakembereket, másrészt a fiatalokat és hál istennek mindig találunk ilyen jelentkezőket, akik akár egy helyi kezdeményezést, akár az általuk kezelt problémákra valamilyen megoldást tudnak találni és ezeket bemutatják. Így már nagyon sokat beszéltünk például az iskolai bántalmazásról, ez ma is téma lesz, az Elf bar használatáról, bemutatjuk a Helyi Szálaknak a működését, illetve egy számomra nagyon kedves téma is helyet kapott a konferencián, ez a kortárs segítőknek az újraélesztése a városban, ez egy pilot program, amit két iskolában kezdtünk meg és ennek a bemutatása is megtörténik.” – nyilatkozta Lengyelné Pogácsás Mária, a Nyíregyházi Ifjúsági Kerekasztal elnöke.

Az iskolai zaklatás témában Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem tanára tartott előadást, aki kiemelte, ez a jelenség sajnos mindennapos problémát okoz az intézményekben, ezen a héten is egy ilyen esettől volt hangos a sajtó. A tehetségbarát városkoncepciót mutatta a résztvevőknek Kézy Béla, aki a TalentMagnet programról beszélt előadásában.

Szakmai fórum

A szakemberek számára fontosak ezek a konferenciák, tanácskozások, hiszen ők vannak közvetlen kapcsolatban a fiatalokkal – mondta köszöntőjében a Nyíregyházi Egyetem kancellárja.

Hol is lenne jobb helyen mint a Nyíregyházi Egyetemen ez a konferencia. Amikor az önkormányzat munkatársai megkerestek, hogy adnánk-e helyszínt a mostani konferenciának a Nyíregyházi Egyetemen, a legnagyobb örömmel tettük meg ezt. Miért is? Mi vagyunk azok, akik képezzük azokat a felnőtteket, pedagógusokat, szakembereket, – legalábbis jó részét – akik a későbbiekben azt a munkát fogják ellátni, amit Önök képviselnek most, illetve átadják a tudásukat pedagógusként a diákoknak, gyerekeknek, óvodapedagógus képzésből egészen a középiskolai tanításig. Önök itt a Nyíregyházi Egyetemen ma olyan előadásokat hallanak a Nyíregyházi Egyetem munkatársaitól és jeles szakemberektől hallani, ami építő jellegű lesz az Önök munkájában, bízom benne, hogy az elhangzottakat maximálisan tudják hasznosítani a mindennapi tevékenységük során.” – tette hozzá Halkóné dr. Rudolf Éva.

Kell a párbeszéd

A konferencián a fiatalokat képviselve előadást tartott Ecsedi Noémi is, Nyíregyháza diákpolgármestere. Az önkormányzat nevében dr. Ulrich Attila alpolgármester vett részt az V. Nyíregyházi Ifjúságkonferencián, aki kiemelte, bár sokszor nehéz a fiatalokkal szót érteni, mégis meg kell próbálni.

Mindenki egy családból jön, egy szociális háttérből, jön egy kulturális, baráti társaságból jön be egy olyan nagy társadalomba, amelyben aztán később felnő és erről beszélni kell. Volt egy covid, amelynek nyilván voltak társadalmi, lelki, szociális hatásai, illetve van most mindenki előtt egy másfajta kihívás is. Akár kicsi, akár nagy valaki, mindenki szembesülni fog ezekkel és a szakembereknek fel kell készülniük, át kell adni egymásnak a tudást, hogy minél hatékonyabban tudjanak segíteni, de az sem árt ugyanakkor, hogy ismerjék a konkrét tényeket, hogy most hol tartunk, merre kell tovább menni és mi a leghatékonyabb módja annak, hogy a nyíregyházi embereket, a fiatalokat segítsék.” – mondta dr. Ulrich Attila, a város alpolgármestere.

Az évekkel ezelőtt létrejött Nyíregyházi Ifjúsági Kerekasztal és a Nyíregyházi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum fő feladatai pont ezek, hogy a jelen kihívásaira és problémáira tudjon segítő választ adni a helyi fiataloknak.

Kapcsolódó galéria

Ifjúság konferencia az egyetemen