Újra élettel telik meg a nézőtér - Interjú Staub Viktóriával
Szomjas szívvel vártam, hogy végre egy közelgő előadásról beszélgethessünk. Hosszú szünet után élettel telik meg a nézőtér a szabadtérin és Charity újra színpadra léphet. Staub Viktória művésznővel beszélgettem.
– Rengeteg idő eltelt a bemutató óta. Nehéz visszarázódni?
– Kicsit, ilyen nagy kiesés nem szokott lenni. Voltak rémálmaim, hogy Charityt játszunk és nem tudom a szövegem. Mikor felébredek, persze egyből beugrik.
– Mintha bemutatóra készülnél?
– Az egész évadban csak lepróbáltunk darabokat és szépen eltettük. Itt legalább egy pici rutinszerzés volt, játszottuk nézők előtt. A koreográfiával egy kicsit nehezebb a dolgom.
– Változott a játékod?
– Az utolsó jelenetben teljesen összetörve, sírva, térdre rogyva ott fekszem a színpad közepén és úgy kell elénekelnem az egyik legnehezebb dalt. Sírás közben ez nem annyira egyszerű. Kosik Anita sok tanácsot adott, hiszen a Funny Girlnél megélte ezt.
– Horváth Illés szerint ez egy újrakezdés-történet. Mit gondolsz, egy ilyen nehéz időszak után, mikor szinte újra kell programozni az életünket, van mit tanulni Charitytől?
– Persze! Bármilyen nehéz helyzetbe is hoz az élet, nem az a kérdés, hogy felállunk-e. Csak az, hogyan. Lassítsunk le és nézzünk körül! Gondolkozzunk, gondoljunk egymásra és próbáljunk meg segíteni!
– A szakdolgozatodat erről a darabról írod.
– Engem rettenetesen érdekel a zenés színház. Az életünk része a zene. Mindegy hova megyünk, mindig szól valami. Legyen az csak madárcsicsergés a téren. A ritmus kiegészíti a jeleneteket. Ezért is lehet jobban hatni musicallel.
– Táplálkozol a filmből? Egyáltalán megnézed, vagy frusztráló egy világhírű színésznő játéka?
– Az összes variációt, amit csak találtam YouTube-on, megnéztem. Egyáltalán nem frusztrál! Sőt! Borzasztóan jó érzés, hogy ilyen nagy emberek után nekem is lehetőségem van megmutatni a változatomat. Saját magamból építkezem, de a tudatomban ott van Shirley MacLaine játéka. Minél körültekintőbbek vagyunk, annál pontosabb képet adhatunk a nézőknek.
– Míg a színház szünetelt, a Lélekpark című misztikus thrillert forgattad. Kuriózum lehet a magyar filmek között?
– Izgalmas, de rettenetesen húzós időszak volt. Fogalmam sincs, hogy sikerült. Képzeld milyen érdekes! A vágó két változatot is készített. Megvágta úgy, ahogy a rendezők elképzelték, majd ahogy szerinte működne. Elképesztő mennyi múlik a vágóasztalon! Hirtelen lett egy vonala a figurámnak.
– Mennyire evezel új vizekre ezzel a műfajjal?
– Mindenképp! Kicsit félős vagyok, horrort sem nézek. Amikor forgatni kezdtünk, azt gondoltam, ez nem fog menni. De valójában teljesen más, steril környezet. Még nincsenek rajta a félelmet keltő dolgok, amik aztán mozgatják az ember érzelmi világát. Így maga a forgatás egyáltalán nem állt távol tőlem. Rettenetesen élveztem!
– Film vagy színház?
– Most egy picit talán jobban vágyódom arra, hogy a film legyen a középpontban, de természetesen a színházat sem akarom elveszíteni. Mind a kettő egy varázslat.
(Szerző: Molnár-Körtvélyfáy Zsófia)
A Szindbádban a színház jegyirodája
A Móricz Zsigmond Színház Szervező- és Jegyirodája május 10-tõl, hétfőtől új helyen, a volt Helyőrségi Művelődési Otthon helyén nemsokára megnyíló Szindbád Színháztörténeti Rendezvénytér épületében várja a nézőket.
