A jövőben e-mailben is lehet majd jelezni a házasságkötési szándékot
A jövőben e-mailben is lehet majd jelezni a házasságkötési szándékot

Április legvégére elértük a 4 millió beoltottat, így május elsejétől tovább lazított a kormány a korlátozásokon. Már lehet rendezni sporteseményeket, kinyitottak a színházak, valamint többek között az éttermek belső terei is a védettségi igazolvánnyal rendelkezők előtt, azonban lakodalmat – legalábbis a lapzártánk napján még érvényben lévő intézkedések szerint – még nem lehet tartani. Sokan várják a tilalom feloldását, azonban az eddigi adatok azt mutatják, hogy a szigorú szabályok sem szegték a párok házasulási kedvét: a házasságkötések száma a korábbi évekhez hasonlóan alakul idén is.

– Nyíregyháza polgármesteri hivatala a  pandémia ideje alatt mindvégig biztosította és biztosítja a házassági szándék bejelentését és a házasságkötési szertartások lebonyolítását, amire az elmúlt időszakban csak a házasságkötő teremben kerülhetett sor, mivel a veszélyhelyzet idejére kihirdetett korlátozó intézkedések következtében az úgynevezett külső helyszínen történő házasságkötés továbbra sem megengedett – tájékoztatta a Nyíregyházi Napló szerkesztőségét dr. Kása Brigitta aljegyző, hatósági főosztályvezető, aki hozzátette, idén már 135 pár kötött házasságot Nyíregyházán, és további 194 bejelentette szándékát.

Még érezhető kisebb bizonytalanság

Az aljegyző azt mondja, még érezhető a járványhelyzet miatti kisebb bizonytalanság. A párok egy része kivár, hiszen akik nagyobb lakodalmat terveznek és nagyobb násznép előtt szeretnék kimondani a boldogító igent, megvárják, amíg a korlátozásokat e tekintetben is feloldják, amelynek – a korábbi bejelentések szerint – a feltétele az 5 millió magyarországi COVID-19 elleni vakcinával beoltott személy, így arra számítanak, hogy májusban és június elején még lesznek további bejelentkezések.

– Tekintettel arra, hogy a jogszabályi előírások alapján a házasságkötési szándékot a házasság megkötését megelőző egyéves időtartamon belül lehet bejelenteni, ezért azt lehet mondani, hogy a bejelentkezés egész évben folyamatos. Időponthalasztásra nincsen külön számadatunk, de az ilyen szándékot rugalmasan kezeljük, és a párokkal folyamatosan egyeztetünk a házasságkötés időpontjáig. Amennyiben probléma van az időponttal, akkor azt a párok kérésére a lehetőséghez képest módosítjuk.

Indul a „wedding mail”

A polgármesteri hivatal  „wedding mail” plusz bejelentkezési csatornát indít az elkövetkező időszakban Nyíregyházán házassági szándékukat bejelenteni vágyó jegyeseknek, akiknek ezáltal külön e-mail-címet biztosítanak a hazassag@nyiregyhaza.hu címen.

– Erre a címre várjuk azon párok jelentkezését, akik házasságot kívánnak kötni Nyíregyházán. Ezen az e-mailen a párok előre jelezhetik szándékukat telefonos, e-mailes elérhetőségük, nevük és a házasságkötés tervezett hónapjának megjelölésével. A megküldött e-mailek alapján az anyakönyvvezető kollégák veszik fel a kapcsolatot a jegyespárokkal és külön időpontot biztosítanak a házasságkötési szándék személyes bejelentésére, így nekik már nem szükséges más módon erre időpontot foglalniuk. A szezon indítását elősegítendő emellett természetesen újraindítottuk kizárólag házassági szándék bejelentésére az internetes és időpontfoglaló mobiltelefonos applikációt is, amely az ismert telefonos áruházakban UrbanIQ alkalmazás néven található és tölthető le – tette hozzá.

Idén még közel 200 pár már valószínűsíthetően biztosan kimondja a boldogító igent Nyíregyházán, de a jövő évben tartandó esküvőre is volt már érdeklődés, bejelentkezés azonban még nem történt.