Türelmet kér a NAV – Minden jogosult megkapja az adó-visszatérítést

Hét elején kapták meg az érintettek a személyi jövedelemadó-visszatérítéseket. A kormány döntése alapján szülőnként maximum 809 ezer forintot térített vissza az állam, így akár másfél millió forintnál nagyobb összeget is kaphattak a családok. Annak sem kell aggódni, aki bár jogosult a visszatérítésre, de mégsem kapta meg az összeget, ők az adóbevallásuk érvényesítése után, 30 napon belül visszakapják a 2021-ben befizetett szja-t.

A kormány tavaly nyári döntése értelmében minden gyermekes szülőnek, aki családi kedvezményre jogosult, visszajár a 2021-ben megszerzett jövedelemből levont adó, ekho, illetve katások esetében a 2021-es tételes adó negyede. 2022. február 2-án megkezdődött a visszatérítés, első körben azok kapták meg a pénzt, akik úgy döntöttek, postai úton kérik, majd február 10-én kezdte utalni a NAV a bankszámlákra is az összegeket.

Milliós összeg is lehet

Ez több mint 1,9 millió szülőt érint, ők összesen 600 milliárd forintot kapnak vissza. Az állam legfeljebb 809 ezer forintot térít vissza az érintetteknek, így ahol egy családon belül két kereső is van, akár több mint 1,6 millió forintot is kaphattak a napokban. Dombrádi Donát és felesége négy gyermeket nevel, a legnagyobbik 19 éves lesz, a legkisebb 5 éves múlt. Az adó-visszatérítés hírének nagyon örültek, hiszen ahogy Dombrádi Donát mondta, négy gyermek mellett mindig van mire költeni.

Már mi is megkaptuk az adó-visszatérítést. A nagylányom most megy továbbtanulni, ezért ezt az összeget félretesszük és majd az albérletre és egyéb kiadásokra fordítjuk” – mesélte Dombrádi Donát.

VISSZADO-nyilatkozat

A visszatérítést azoknak a szülőknek kellett igényelni, akik katások, illetve akiknek a kiutaláshoz szükséges adatait nem ismeri a NAV. A VISSZADO-nyilatkozatot december 31-ig lehetett benyújtani. Ha ezt valaki elmulasztotta, az szja-visszatérítést a 21SZJA jelű bevallásban igényelheti, az adóbevallási tervezet kiegészítésével vagy önállóan benyújtott bevallásban.

Márciusban is utalnak

Befejeződött a családi adó-visszatérítés első körének a kiutalása és rengeteg család kapta meg így az szja-visszatérítés összegét, de azok, akik ezt nem kapták meg, az adóból visszajáró összeget csak az szja-bevallásból tudják visszaigényelni. A bevallási tervezetek március elsejétől érhetőek el a NAV E-szja felületén az ügyfélkapus ügyfeleknek és ebben a tervezetben meg tudják nézni, hogy milyen összeg jár nekik vissza, illetve ha jóváhagyják a május 20-ai határidő előtt a bevallástervezetüket, akkor a jóváhagyástól számított 30 napon belül részükre is megtörténik ennek a visszatérítési összegnek a kiutalása” – nyilatkozta Simon-Fodor Henriett, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense.

Türelmet kérnek

A NAV nyíregyházi ügyfélszolgálata előtt napok óta hosszú sorokban várakoznak az állampolgárok, valószínűleg többen is azért keresik fel most az irodát, mert valamiért nem kapták meg az adó-visszatérítést. Az adóhatóság viszont azt javasolja az érintetteknek, hogy legyenek türelmesek, minden jogosult meg fogja kapni a visszatérítést. Azt külön kiemeli a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a honlapján is, hogy csak hivatalos csatornákon, Ügyfélkapun vagy postai úton keresztül kommunikálnak az adózókkal. Soha nem kérnek bankszámlára vagy bankkártyára vonatkozó bizalmas adatot az ügyfelektől. Az adóhatóság arra kéri az állampolgárokat, hogy bármilyen témában csak a hivatalos internetes oldalakról tájékozódjanak.