Három napra vitték őket, sokan soha nem tértek haza – A Nyíregyházáról elhurcoltakra emlékezünk
1944. november 2-án szovjet katonák ezreket gyűjtöttek össze Nyíregyházán. Volt, akit az utcáról, másokat a munkahelyükről vagy otthonukból vittek el. Néhány napos munkáról beszéltek, ám az elhurcoltakra hadifogság, kényszermunka és hosszú évekig tartó szenvedés várt. A város történetének egyik legtragikusabb napjára emlékezünk.
Nyíregyháza 1944. október 31-én került végleg a Vörös Hadsereg kezére. A háború megpróbáltatásaitól kimerült lakosság abban reménykedett, hogy végre visszatérhet a megszokott életéhez. Megkezdődhetett volna a romok eltakarítása, az üzletek és munkahelyek újranyitása. Két nappal később azonban újabb tragédia sújtotta a várost.
Munkába indultak, fogságba kerültek
November 2-án a szovjet katonák megkezdték a polgári lakosság összegyűjtését. A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltárának történeti feldolgozása szerint csak a vasútállomás környékéről közel félezer vasutast hurcoltak el. Másokat az utcán fogtak el, vagy egyenesen a lakásukból vittek magukkal. A tragédia a nyíregyházi főpostát sem kerülte el. Az épület helyreállítására jelentkező dolgozók közül 24 embert hurcoltak el. Ők dolgozni mentek, abban a hitben, hogy a háború után végre ismét a városukért tehetnek valamit. Az összegyűjtött embereket a Bocskai utcai börtönbe kísérték, majd másnap gyalogmenetben Debrecenbe indították őket. November 19-én vagonokba zsúfolva szállították tovább a foglyokat a Szovjetunió felé.
Egy út, amelynek sokak számára nem volt visszatérése
A nyíregyháziak egy része a mai Moldávia területén fekvő Bălți hadifogolytáborába került. A járványok, az éhezés és az embertelen körülmények már az első hónapokban rengeteg áldozatot követeltek. A túlélők közül később sokakat más táborokba, többek között az Urálba és a Kaukázusba szállítottak kényszermunkára. Ilyés Gábor helytörténész az Emlékjelek című munkájában mintegy 2300 elhurcoltról ír, akik közül mindössze 200–300 ember térhetett haza. A tragédia azonban nem ért véget a táborok kerítéseinél. Az otthon maradt családoknak évekig kellett együtt élniük a bizonytalansággal, sok esetben a megválaszolatlan kérdéssel: él-e még az, akit elvittek?
Az emlékezés ma is kötelesség
Az áldozatok történetét hosszú évtizedeken át alig lehetett nyilvánosan elmondani. Nevüket és sorsukat később a hozzátartozók visszaemlékezései, Ilyés Gábor helytörténeti kutatásai és a Magyar Nemzeti Levéltár dokumentumai segítettek megőrizni. Az elhurcolás évfordulója halottak napjára esik. Miközben országszerte gyertyák gyúlnak a temetőkben, Nyíregyházán azokra is emlékezünk, akik idegen földben, sokszor jeltelen sírokban nyugszanak. Akiknek nem jutott búcsúztatás a szülővárosukban, és akiknek a családja sok esetben azt sem tudhatta meg, hol érte őket a halál. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata hétfőn 11 órától tart megemlékezést az Északi temetőben, az Elhurcoltak Emlékhelyén. Az ünnepség a Himnusszal kezdődik, emlékbeszédet mond Halkóné dr. Rudolf Éva önkormányzati képviselő, majd ökumenikus szolgálat következik. A résztvevők ezt követően elhelyezik a megemlékezés virágait és mécseseit, a program pedig a Szózattal zárul.Nyolcvankét évvel később a nevük, a történetük és az emlékük maradt velünk. A szülőföldre már nem térhettek vissza. Az emlékezetből azonban nem tűnhetnek el.
