Szeretteikre emlékeztek - Rengetegen megfordultak az Északi temetőben

Nov 2, 2026

Mindenszentek és Halottak napja alkalmából rengetegen kilátogattak az Északi temetőbe, hogy virágokkal, mécsesekkel emlékezzenek halott hozzátartozóikra, barátaikra. Október utolsó hetében több mint 13 ezer gépjármű fordult meg a sírkertben. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft. megerősített szolgálattal, a rendőrség, a polgárőrség és a közterületfelügyelet segítségével mindent megtett azért, hogy mindenki méltó módon tudja leróni kegyeletét.

 

Sűrű sorok befelé és kifelé is az Északi temető Korányi Frigyes utcai bejáratánál. Az elmúlt napokban az ország valamennyi temetőjénél ez volt a jellemző, Nyíregyházán is rengetegen vittek virágot, koszorút, mécsest elhunyt szeretteik nyughelyéhez. A harminchárom hektáron elterülő Északi temetőben mintegy százezer sírhely található, így a látogatók száma is több ezres nagyságrendben volt mérhető. Mint Pénzes Tibor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft. ügyvezetője elmondta, felkészülten várták a megnövekedett forgalomat.

Megerősített szolgálattal üzemeltek

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei temetkezési Kft. Mindenszentek időszakára kibővített munkarendet vezetett be. Ami azt jelenti, hogy 19 óráig, majd október 26-tól november 2-ig este nyolcig tartottuk nyitva a sírkertet. Ebben az időszakban szétoszlott a látogatottság a temetőben. Az Északi temető jelentős gépjárműforgalmat bonyolított le, amire a sírkert igazán nincsen felkészülve. Októberben több mint 18 ezer regisztrált gépjármű hajtott be a temetőbe, ebből 23-tól 31-gyel bezárólag több mint 13 ezren érkeztek jeggyel, ezen kívül voltak még bérletesek is. Ez idő alatt mindent megtettünk azért, hogy a temetőlátogatás minél zavartalanabb legyen és a látogatók nyugodtan le tudják róni a kegyeletüket. Megerősített szolgálattal működtünk. A portaszolgálatot is többen látták el, az automatáknál diákok segítettek, illetve adtak tájékoztatást. De nem csak a mi kollégáink vettek részt ebben a tevékenységben, hanem az együttműködésünk alapján a rendőrség, polgárőrség és a közterületfelügyelet is segített, hogy méltó körülmények között és fennakadás nélkül tudják leróni kegyeletüket a hozzátartozók.” – emelte ki Pénzes Tibor.

Ezen a héten a keletkezett hulladékot szállítják el a temető dolgozói, emellett a lehulló faleveleket is folyamatosan gyűjtik össze. A hatalmas területen mindig van tennivaló, azokat a sírhelyeket is folyamatosan figyelik, amelyeknek lejár a megváltási ideje.

Érdemes figyelni a lejárat idejét

Temetési típusonként és sírhelyen típusonként változik sírhely megváltási időszak. Koporsós temetés esetében a 2001-ben temetett, vagy újra váltott sírhelyeknél, illetve az urnás sírhelyek esetében a 2016-ban temetett, vagy megváltott urnahelyeknél lejárt a megváltási idő. Ezeket célszerű 2026. december 31-ig újra váltani. Ellenkező esetben az üzemeltető ezeket újra hasznosítja.” – figyelmeztetett az ügyvezető.

Pénzes Tibor hozzátette, november 3-tól, keddtől ismét reggel hét órától délután öt óráig tart nyitva az Északi temető.

Előző hír
Két nyíregyházi gyár is megnyitja kapuit – Belülről is megnézhetjük a Michelint és a Color...

Kapcsolódó híreink