Akár egymilliárd forint is juthat fejlesztésre – komoly lehetőségek a nyíregyházi vállalkozások előtt

Nov 2, 2026

Gépbeszerzésre, telephelyfejlesztésre, digitalizációra és energiahatékonysági beruházásokra is kedvezményes forrásokat vehetnek igénybe a hazai vállalkozások. Egyes programokban akár egymilliárd forintos finanszírozás is elérhető, amelynek jelentős része vissza nem térítendő támogatássá válhat. A lehetőségekről Csépány Zsuzsa, a Goodwill Consulting regionális igazgatója készített összefoglalót.

A helyi kis- és középvállalkozások fejlődését több olyan állami és európai uniós forrásból finanszírozott program segíti, amely új gépek beszerzéséhez, korszerű technológiák bevezetéséhez vagy a vállalkozások működésének hatékonyabbá tételéhez biztosíthat pénzügyi hátteret. A Csépány Zsuzsa által összeállított tájékoztató több, a nyíregyházi és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei cégek számára is érdekes lehetőséget mutat be. A konstrukciók között vissza nem térítendő forrással kombinált, kamatmentes hitelek és önálló kedvezményes hitelprogramok is szerepelnek, amelyekről a Magyar Fejlesztési Bank tájékoztató felületein is találhatók részletes információk.

Akár egymilliárd forint a nagyobb beruházásokhoz

A Nemzeti Bajnokok programban 150 millió és egymilliárd forint közötti finanszírozás igényelhető. Az összeg legfeljebb 45 százaléka a vállalt feltételek teljesítése esetén vissza nem térítendő támogatássá válhat. A Magyar Fejlesztési Bank 2026 márciusában kedvezőbbé tette a feltételeket. A beszállítói és exporttevékenységet végző cégek mellett már a növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások előtt is megnyílt a lehetőség. A támogatásból többek között új gépek és technológiák beszerzése, épületek korszerűsítése, bővítése, valamint digitális fejlesztések valósíthatók meg.

A kisebb cégeknek is juthat támogatás

A digitalizációt segítő DIMOP Plusz programban 3 és 20 millió forint közötti finanszírozás érhető el, amelynek akár fele vissza nem térítendő támogatás lehet. A vállalkozások ebből többek között webáruházakat fejleszthetnek, vállalatirányítási és ügyfélnyilvántartó rendszereket vezethetnek be, vagy informatikai biztonságukat erősíthetik. A fejlesztések között már a mesterséges intelligenciára épülő megoldások alkalmazása is megjelenhet.

Kamatmentes hitel gépbeszerzésre és korszerűsítésre

A KKV Technológia Plusz program azoknak a vállalkozásoknak kínál lehetőséget, amelyek új berendezésekkel, informatikai fejlesztésekkel vagy telephelyük korszerűsítésével szeretnék növelni versenyképességüket. A beruházási hitelkonstrukcióban 5 és 150 millió forint közötti összeg igényelhető, nulla százalékos kamattal. A lehetőség kezdő vállalkozások számára is elérhető lehet, meghatározott feltételekkel.

Az energiaköltségeken is lehet spórolni

Külön kedvezményes hitelprogram segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit. A forrásokat például épületszigetelésre, nyílászárócserére, fűtési és világítási rendszerek korszerűsítésére, valamint az ipari energiafelhasználás csökkentésére lehet fordítani. A beruházások hosszabb távon nemcsak a cégek működési költségeit mérsékelhetik, hanem versenyképességüket is javíthatják.

Hol lehet jelentkezni?

A különböző programok eltérő feltételeket támasztanak a vállalkozások méretével, működési múltjával és a tervezett beruházásokkal kapcsolatban. A támogatások egy részénél önerőre is szükség van. A Csépány Zsuzsa által összeállított pályázati áttekintés segítséget nyújthat a lehetőségek közötti eligazodásban. A finanszírozási konstrukciók részletes feltételeiről és az aktuális benyújtási lehetőségekről a Magyar Fejlesztési Bank honlapján, valamint az MFB Pont Plusz hálózatában lehet tájékozódni.

Előző hír
Boszorkányok, szellemek és Vitéz László – felszabadult a halloweeni móka volt a Burattinóban!
Következő hír
2300 nyíregyházit hurcoltak el, alig néhány százan tértek haza – a 82 évvel ezelőtti tragédiára...

Kapcsolódó híreink