2300 nyíregyházit hurcoltak el, alig néhány százan tértek haza – a 82 évvel ezelőtti tragédiára emlékeztek
Nyíregyháza történetének egyik legtragikusabb napjára emlékeztek november 2-án, hétfőn az Északi temetőben. Nyolcvankét évvel ezelőtt ezen a napon a szovjet katonák mintegy 2300 embert gyűjtöttek össze a városból és vittek a Szovjetunióba, kényszermunkára. Volt, akit az utcáról, másokat a munkahelyükről vagy otthonukból vittek el. A megemlékezésen elhangzott: nem hozhatjuk vissza az elvesztetteket, de emléküket megőrizhetjük és tiszteletünket fejezhetjük ki irántuk.
Történetükre szeretteikkel együtt emlékezünk
A 47. zsoltárral emlékezett Pák Bence református lelkipásztor azokra az áldozatokra, akiket nyolcvankét évvel ezelőtt vittek kényszermunkára a Szovjetunióba. Nyíregyháza 1944. október 31-én került végleg a Vörös Hadsereg kezére. A háború megpróbáltatásaitól kimerült lakosság abban reménykedett, hogy végre visszatérhet a megszokott életéhez. Két nappal később azonban újabb tragédia sújtotta a várost. November 2-án a szovjet katonák megkezdték a polgári lakosság összegyűjtését. Az elhurcoltakra hadifogság és hosszú évekig tartó szenvedés várt. Az áldozatokról azóta rendszeresen megemlékeznek szeretteik, barátaik.
– Én apa nélkül nőtem fel, és mi, akik elvesztettük apáinkat, mi tudjuk, mit jelent egy apa a családban. Úgyhogy nagyon fontos a fiataloknak is, hogy a családban édesanyával, édesapával nőjenek fel
– mondta Máz László.
Az áldozatok történetét hosszú évtizedeken át alig lehetett nyilvánosan elmondani. Nevüket és sorsukat később a hozzátartozók visszaemlékezései segítettek megőrizni. A hétfői ünnepségre sok fiatal is érkezett, hogy tiszteletüket fejezzék ki az áldozatok és családtagjaik felé.
– Debrecenből érkeztünk, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem hallgatói vagyunk. Jelenleg gyakorlaton vagyunk Nyíregyházán, de lényegesnek tartottuk, hogy itt legyünk, mivel az, hogy megőrizzük őseink emlékét és lerójuk a tiszteletünket, nagyon fontos
– nyilatkozta Győrfi Balázs, egyetemi hallgató.
Az emlékezés ma is fontos felelősségünk
Az ökomenikus szolgálatot tartó lelkészek, pásztorok hangsúlyozták, hogy fontos hinnünk abban, hogy minden szenvedésnek egyszer vége lesz. November 2-án az elhunytak mellett a hazatérőkre – akik egész életükben hordozták a fogság emlékét –, valamint az itthon maradottakra is emlékezünk – mondta beszédében Halkóné dr. Rudolf Éva, önkormányzati képviselő. Hozzátette: mintegy 2300 embert vittek el, közülük alig 300-an térhettek haza.
– E számok mögött nem pusztán történelmi adatok állnak, hanem emberi életek. Édesapák, akiket hiába vártak haza gyermekeik, édesanyák, akiknek többé nem adatott meg, hogy átöleljék szeretteiket. Fiatalok, akik előtt ott állt volna még az egész élet, családok, amelyekben egyik napról a másikra üresen marad egy hely az asztalnál. Ott voltak az itthon maradottak is, akik nap mit nap reménykedtek, figyelték az érkező híreket, várták a leveleket, és hosszú éveken át nem tudhatták, hogy szeretteik élnek-e még. Talán a legfájdalmasabb az egészben, az a bizonytalanság, amelyekben ezeknek a családoknak élniük kellett
– fejtette ki beszédében az önkormányzati képviselő. Azt is kiemelte: amikor az emlékmű előtt állunk, nemcsak emlékezünk, hanem felelősséget is vállalunk azért, hogy a múlt sose merüljön feledésbe. A résztvevők az ünnepség végén elhelyezhették a megemlékezés virágait és mécseseit az áldozatok emlékhelyénél, akiknek nyolcvankét évvel később a nevük, a történetük és az emlékük maradt velünk, fontos, hogy ezt megőrizzük.
