Több országba is szabadon lehet már utazni
Fotó: Illusztráció / turizmusonline.hu

Számos országba lehet már utazni védettségi igazolvánnyal. Ilyen többek között Horvátország, Görögország, Törökország, Montenegró, Szlovénia, vagy akár Bahrein. Magyarország tovább folytatja az egyeztetéseket a szomszédos országokkal arról, hogy az oltást megkapott állampolgárok szabadon utazhassanak. Ahová azonban kell negatív PCR-teszt, oda érdemes a koronavírusra kiterjedő biztosítást is kötni.

A külföldre utazás jelenleg a szokásosnál nagyobb kockázattal járhat, mivel a vírus terjedése előre nem meghatározható, országról országra, sőt akár óráról órára változhat. A vírus terjedése egyúttal magával hozhatja a közlekedési lehetőségek váratlan módosulását, szűkülését, mely kiszámíthatatlan helyzeteket okozhat a megtervezett utazások során – erről tájékoztat weboldalán Magyarország Kormánya. Azok a magyar állampolgárok, akik már megkapták az oltást, karantén és tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak például Horvátországba, azonban több szabályt itt is be kell tartaniuk.

„Egyre többet hallunk arról, hogy mely országokba utazhatunk védettségi kártyával, és így megindult az érdeklődés is a hazai piacon, viszont vannak olyan kitételek, pl. Horvátországba, Szlovéniába, ahová a védettségi kártya nem elég, be kell, hogy legyünk oltva kétszer, és a második oltás után el kell telnie 14 napnak, és a megkapott oltási könyvvel tudunk csak belépni ezekbe az országokba, amelyet fognak is ellenőrizni. Egyébként a kedvelt magyar úti célok közé tartozik Törökország és Görögország is, erre megindult az érdeklődés, úgyhogy ennek nagyon örülünk” – mondta el televíziónknak Kulcsné Oláh Krisztina, a Retro Holiday Utazási Iroda ügyvezetője.

Biztosítás

Külföldre utazás esetén a fertőzés megelőzése céljából javasolt higiéniai előírásokat gondosan be kell tartani, a fogadó ország hatóságainak utasításait fokozott figyelemmel kell követni. Az utazás megkezdése előtt azonban több ok miatt is érdemes lehet biztosítást kötni.

„Mindenképpen szoktam ajánlani az utasoknak, hogy ezen ne spóroljanak. Különösen abban az esetben van ennek jelentősége, ha olyan országba utaznak, amely még tesztkötelezett. Ha olyan helyre utaznak, ahová csak negatív PCR-teszttel tudunk beutazni, és ha ne adj isten az a teszt pozitív, de már az egész utunk ki van fizetve és útra készen vagyunk, ha nem lenne biztosításunk, sajnálatos módon buknánk a pénzünk egy részét vagy egészét, így viszont a biztosítók már a Covidra is vállalják a garanciát, tehát biztosítva vagyunk, és a pénzünk is, hogy visszakapjuk” – tette hozzá az ügyvezető.

Kötelező a karantén?

A különböző országok egyéni szabályozásai szerint 24–72 órával az indulás előtt kell elvégeztetni a teszteket. Hazaérkezéskor azokban az esetekben, ha szintén tesztet kell készíteni, érdemes már a repülőtéren elvégeztetni az elsőt, majd a második negatív PCR-teszttel kiváltható a 10 napos kötelező karantén időszaka.