Tavasz - Véradás a Nyíregyházi Egyetemen

Az egyetem, a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete és az Országos Vérellátó Szolgálat által szervezett véradásra mindhárom napon 11.00 és 14.30 között várják a segítő szándékú véradókat

– tájékoztatott Halkóné dr. Rudolf Éva, az egyetem igazgatási és humánpolitikai központjának központvezetője.

A Nyíregyházi Egyetem társadalmi szerepvállalásának egyik fontos eleme, hogy évente két alkalommal helyet biztosít az eseményeknek, melyre nemcsak az egyetem hallgatóit, oktatóit, munkatársait, de az intézményi campuson dolgozókat és a városrész lakosait is várják. A véradások időpontjait az igényekhez igazítva alakították ki a társszervezőkkel, remélik, így még többen döntenek úgy, hogy segítenek és megmentenek három életet.

A hallgatók részvétele az eseményen országosan is magas, az utóbbi években többször dobogón szerepelt az intézmény, egy alkalommal meg is nyerte a felsőoktatási véradóversenyt. Bár idén már nem rendeznek ehhez hasonló megmérettetést a főiskolák, egyetemek között, mégis fontos, hogy az egyetem polgárai ily módon is hozzájárulhassanak a helyi közösség támogatásához, közvetetten a kórházak gyógyítómunkájához

– emelte ki a központvezető.