Szülésznőből lett agyagoslány
Fotók: Trifonov Éva

SZABINA SZAKMÁT VÁLTOTT, AZÓTA PEDIG A BŐRÖND MELLETT A KORONGOZÓGÉPET IS VISZI MAGÁVAL VAKÁCIÓZNI

 

Mindenki életében bekövetkezik egyszer egy fordulópont, de hogy pont egy piros dagasztótál hozza el a változást, azt azért kevesen mondhatják el magukról. Kivéve Vígh-Kovács Szabina, aki így szülésznőből lett agyagoslány.

 

A koronavírus-világjárvány alatt a világ a feje tetejére fordult, 2020 és ’21 nem várt változásokat hozott mindenki életében. A kovászos kenyér elkezdte reneszánszát élni, a ruhatár állandó darabja lett a maszk, felértékelődött a távmunka szerepe, és sokan a szakmaváltás mellett döntöttek. A nyíregyházi Vígh-Kovács Szabina eredeti hivatását tekintve szülésznő, a Covid óta azonban már nem a kórházi ágy, hanem a korongozógép fölött tölti mindennapjait.

– Egészen 2021 januárjáig a Jósa András Oktatókórház szülészeti részlegén dolgoztam. A Covid alatt azonban, amikor bezártak az óvodák, úgy döntöttem, otthon maradok a kislányommal és felmondok a munkahelyemen – idézte fel a kezdeteket Szabina. – Ekkor kezdődött történetem is, amikor a piros kerámia dagasztótálam eltörött. Keresgéltem, hogy hol tudnék beszerezni egy ugyanilyet. Végül egy Balaton-környéki fazekasházban rátaláltam egy hasonlóra és ezzel együtt egy rövid filmre az edények készítési módjáról hagyományos fazekaskorongon. Tulajdonképpen ettől kezdve már egymást érték az események. Megvettem életem első korongozógépét és a YouTube segítségével elkezdtem tanulni korongozni.

 

„EZ MÁR AZ ÉLETEM RÉSZE”

 

Hamar világossá vált, hogy egy teljesen új szakmát megtanulni nem egyszerű feladat. Hosszú hónapok sikertelenségét kellett megtapasztalnom ahhoz, hogy elkészítsem az első tárgyamat. Elkezdtem érezni az agyagot a kezeim alatt, és már nem az agyagtömb irányított – kezdetben rendszeresen begyulladt a hát- és a nyakizmom , hanem én, így újra és újra visszaültem a gép elé. Az agyagozás most már maximálisan az életem része, ugyanannyira szeretem, mint egykoron a szülészetet. Furcsa ezt kimondani, de a két szakma között tulajdonképpen még hasonlóság is felfedezhető, hiszen mindkettővel születik valami/valaki az ember kezei között.

Szabina már több mint 400 kerámia tárgyat elkészített, és napi szinten megformáz 58 kg agyagot.  Vakációról pedig szó sincs, ha nyaranta el is utaznak a Balatonhoz, a bőrönd mellett viszi magával a hordozható korongozógépét is.

 

3-4 HÉT, MIRE ELKÉSZÜL EGY DARAB

 

Az agyagozás és korongozás egy türelemjáték, türelemre tanít folytatja. Korábban úgy éltem az életemet, hogy mindig mindent azonnal akartam, most azonban folyamatosan várnom kell. Mivel télen nehezebben száradnak a kerámiáim, így 3-4 hétbe is beletelik, hogy elkészüljön egy darab.

-Mikor szakmát váltottam, és elkezdtem korongozni, azt éreztem, hogy picit szégyellnem is kell ezt az egészet, de azóta rájöttem, hogy ez egy szép és ritka foglalkozás, amire büszkének kell lenni.

Az Agyagoslány sóstógyógyfürdői műhelye az elmúlt egy évben gyerekek tucatjait fogadta a fazekas délelőttökön, és bízik benne, hogy a jövőben egyre több fiatal és idős is ellátogat hozzá, hogy bemutathassa nekik azt a csodát, amit a piros dagasztótál indított el nála.