Szorongást okozhatnak a babonák és a be nem tartott fogadalmak

Magyarországon is különböző ünnepélyekkel, szórakozással és bulizással töltötték a szilveszter éjjelt, és kezdték meg az újévet. A legtöbben ilyenkor komoly egészségügyi vagy életmódbeli elhatározásokat tesznek, hogy pozitívan, fogadalmakkal kezdjék meg az évet.

Nagyon sokszor szeretnénk hinni valamiben és gondolni valamit, ami egyfajta vágy.

– jelentette ki Makai Gábor klinikai szakpszichológus a műsorban. Hozzátette: ennek hátterében egy babonás hiedelem és hit áll.

A szakember kifejtette, ez a babonásság felruházza a szilveszteri, semleges, hétköznapi napot valamivel, ami hamis.

Az emberek tévesen gondolják azt, hogyha ezen az estén tesznek fogadalmat, az valóra fog válni.

– hangsúlyozta Makai, majd hozzátette, éppen ezért sem sikerül ezeket a fogadalmakat betartani.

Nem szabadna átlépni a határt

Egy hétköznapi ember számára ha valaki azt mondja, fekete macska, szinte rögtön eszébe jut a babona, miszerint ha egy fekete macska halad át előttünk az úton, akkor az szerencsétlenséget okozhat.

– mondta a szakember.

Véleménye szerint a baj akkor kezdődik, amikor valaki átlép egyfajta határt, amely után a babona már bekebelezi a személyiséget. Mint mondta, ha valakinek a mindennapi életét, a gondolatait befolyásolja egy-egy babona, akkor az végül szorongáshoz is vezethet.

Makai elmondta, szilveszter éjszakáján hajlamosak vagyunk végiggondolni, hogy az elmúlt évben mit tettünk, és mit nem tettünk meg, fogadalmaink közül miket sikerült megvalósítani. A fogadalmak jelentős részét nem tartják be az emberek, majd az év végi „összegzés” után így negatív, pesszimista gondolkodásmóddal lépnek át az újévbe. Újév első napján pedig ennek köszönhetően meggondolatlan fogadalmakat tesznek.

Sokan teszünk fogadalmakat

Az újévi fogadalmak körülbelül 10-20 százalékát szokták betartani az emberek.

– hangsúlyozta a pszichológus. Érdekesnek nevezte, hogy ennek ellenére az emberek több mint fele tesz fogadalmat. Véleménye szerint akkor bukik el valaki a fogadalmak betartásában, ha ez egy hirtelen jött, elhamarkodott vágy kihangosítása.

Hozzátette: amennyiben valaki függőségben szenved, akkor meg kell találni annak a gyökerét és okát, hiszen sokszor a háttérben ott rejlik a depresszió és más egyéb lelki traumák. Mint mondta, nem fog meggyógyulni az ember akkor, ha valaki például leteszi az alkoholt, hiszen a háttérben egy mélyebb probléma áll.

 

Címlapképünk illusztráció.

Forrás: hirado.hu