Szegregációs ítélet: „Győzött a józan ész!”

Az ABC-t tanulják másodikos gyerekek Nyíregyházán, a huszártelepi iskolában. Az intézményt 2010 óta működteti a görögkatolikus egyház a roma pasztorizáció jegyében. Az iskola ugyanis egy roma telep közelében található. Jogvédő szervezetek többek között ezért támadták meg a működését. Arra hivatkoztak, hogy az iskola szegregálja a gyerekeket. A Kúria múlt hét szerdán jogerősen elutasította a keresetet.

– Egy merész ítéletet hoztak, amely a józan észnek és az életszerűségnek teljesen megfelel... – ezt mondta Kocsis Fülöp metropolita hétfőn, a nyíregyházi városházán tartott sajtótájékoztatón. Az érsek hozzáfűzte, az iskolát fenntartó görögkatolikus egyházmegye a „legvégsőkig elment”, hogy bebizonyítsa, nem szegregáltak. Üdvözölte, hogy a bíróság az egyház eddigi munkájának adott igazat.

További képekért kattintson a fotóra!

– Egy bátor szemléletváltással mondta ki, hogy alaposan meg kell vizsgálni minden egyes helyzetet, ahol szegregáció veszélye áll fönn – mondta a metropolita. – Azt minden módon meg kell szüntetni. Viszont sokkal világosabban értelmezte ezt a helyzetet, és kimondta, hogy az a munka, az a felállás, ahogyan mi a Huszártelepen működtetjük az iskolát, az nagyon is jó...

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza fideszes polgármestere azt mondta, az ítélet az önkormányzat szempontjából nagyon megnyugtató. A döntés a szülők és a gyerekek érdekeit képviseli. Az egyház szakmai munkájával ugyanis elégedettek.

– Látjuk az elmúlt három évet, hogy milyen eredményeket hozott ez – mondta a polgármester. – Nagyon örülök neki és ez illeszkedik ahhoz a programhoz, amit mi az önkormányzat részéről megfogalmaztunk, azaz a Huszártelepen biztosítani kell a szülőknek a munkát, a gyerekeknek a színvonalas oktatást.

A huszártelepi iskolába jelenleg 60 gyerek jár. Szeptemberben mintegy 16 fő iratkozott be az induló első osztályba. A szülők maguk dönthettek, hogy gyerekeiket a közeli egyházi iskolába, vagy valamelyik másik, távolabb működő intézménybe íratják.

Z. Pintye Zsolt

(Fotó: Trifonov Éva)