Száz éve vette fel Kossuth nevét az Evangélikus Főgimnázium

Száz éve vette fel Kossuth nevét az Evangélikus Főgimnázium
Száz éve vette fel Kossuth nevét az Evangélikus Főgimnázium

Az Evangélikus Főgimnázium kormányzó tanácsának tagjai 1921-ben úgy határoztak, hogy az intézetet Kossuth Lajosról nevezik el. Tették ezt azzal a céllal, hogy „ezzel is emlékeztessük tanítványainkat ama kötelességekre, amelyek várnak reájuk Nagy-Magyarország visszaállításában”. Kossuth kultuszának ápolása a gimnáziumban azonban nem ezzel a névadással kezdődött.

1889. március 15-én a forradalomra emlékezők az ünneplést egy bankettel zárták. Bencs László városi tanácsnok felszólalásában javaslatot tett egy ezer forintos alapítvány létesítéséről, amelynek kamatjából az Evangélikus Főgimnáziumnak azt a nyolcadik évfolyamos tanulóját jutalmaznák évenként, „ki magát a magyar történelem tanulásában leginkább kitünteti”. A jelenlévők e hazafias indítványt nagy lelkesedéssel fogadták és nyomban adakoztak is a nemes célra. 1890 augusztusában levelet intéztek a „Nagy Hazánkfiához”, akitől engedélyt kértek nevének fölvételére. Kossuth 1890. szeptember 30-án kelt válaszlevelében adta hozzájárulását. A „Kossuth Lajos emlékalapítvány. 1848” első díjazottja Adamovics András volt, akinek 1891. március 15-én adták át az ötven forintos jutalmat. Az alapítólevélben kiemelték, hogy a díjazás egyetlen szempontja lehet: „Erkölcsi tulajdonok lépjenek versenyre egymással s győzzön a jobb”. A következő tanévtől minden évben megadtak egy magyar történelmi témájú dolgozatcímet, melynek elkészítésével pályázhattak a diákok a díj elnyerésére.

Kossuth halálának gyászünnepélyén Porubszky Pál tanár méltatta az elhunyt „halhatatlan hazafias érdemeit s lángoló honszerelmét”. Születésének 100. évfordulója alkalmából pedig az ifjúsági Bessenyei Kör rendezett emlékünnepet. 1912. szeptember 29-én, Betlen Gyula Kossuth szobrának leleplezési ünnepségén Leffler Sámuel igazgató e szavak kíséretében helyezte el a gimnázium koszorúját: „Kossuth Lajos nagy lelkének világossága, lángoló hazaszeretete, legyen mindenkor – idõtlen idõkig – követendõ példányképe és vezére a gondjainkra bízott magyar ifjúságnak”.

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)