Részletek egy aranysarkantyús vitéz életéből

Dec 8, 2018

Vén Zoltán az utolsó aranysarkantyús vitézek egyike. A Trianon Társaság Nyíregyházi Szervezetének kezdeményezésére 2018. december 1-jén emléktáblát állítottak tiszteletére.


Az erdélyi Bodola nevű községben született 1893. április 11-én. Akárcsak az édesapja és több testvére, õ is kántortanítónak tanult, de az első világháború egész másként rendezte az életét. Rövid tanítóskodás után kapta meg katonai behívóját, amely a m. kir. 24. honvéd gyalogezredhez rendelte Brassóba. Az újonckiképzést követően tartalékos tiszti iskolában tanult. 1915. január végén a m. kir. 23. honvéd gyalogezred szakaszvezetőjeként került ki a galíciai frontra, ahol vitéz magatartásának eredményeként rövid idő alatt zászlóssá, később hadnaggyá léptették elő. 1916-ban Arany Vitézségi Éremmel is kitüntették az ekkor sebesülései miatt hadikórházakban gyógyuló Vén Zoltánt. Ugyanebben az évben az addig tartalékos tisztként szolgáló tanítóból hivatásos tiszt lett, és meg is házasodott.


1916. december 30-án, IV. Károly koronázási ceremóniájának részeként 47 aranysarkantyús vitézt avatott az uralkodó. Az aranysarkantyús vitéz a magyar királykoronázások után Szent István király kardjának érintésével felavatott lovagok megnevezése és rangja volt, avatásuk hagyománya a középkorig nyúlik vissza. Vén Zoltán hadi érdemei miatt részesült e magas kitüntetésben.


A háború utolsó éve Kolozsvárott érte, ahol részt vett a Székely Hadosztály megszervezésében. Az utolsó haditette Mátészalkán volt, ahol zászlóaljával beavatkozott a románok elleni harcokba. Később csatlakozott a nemzeti hadsereghez. 1921-ben Horthy Miklós az elsők között avatta vitézzé őt. 1922-tõl 1939-ig a 12. ezred tisztjeként Nyíregyházán állomásozott. Ismert és elismert személyisége lett a helyi közéletnek. A második világháború újra a frontra vezette őt, amelynek a végén Tallinba került hadifogságba. Szabadulását követően Balaton¬bogláron telepedett le, azonban a kommunista rendszer osztályellenségként kezelte. Egy Somogy megyei szociális otthonban hunyt el 1983-ban.

 

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)

Előző hír
Kórház „Isten dicsőségére és a szenvedő emberiség javára”
Következő hír
Beszélgetés egy 56-os hazafival

Kapcsolódó híreink