– A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjára beadott pályázatoddal első helyezést értél el. Mi motivált arra, hogy jelentkezz?

– Nagyon szívesen írok tízéves korom óta, és a novella a kedvelt műfajaim közé tartozik. Szeretek mindig újabb és újabb témákat keresni, a kommunizmus pedig határozottan ilyen volt. Bár már sokat olvastam a rendszerváltás előtti korszakról, még sosem gondoltam arra, hogy az ehhez kapcsolódó gondolataimat papírra vessem, pedig fontos, hogy az emberek halljanak és beszéljenek erről. A történelemtanárom, Cseh Sándorné említette a pályázatot, és egy percig sem habozva jelentkeztem rá. Szerettem volna valami újat kipróbálni, és tisztelegni akartam a kor egyszerű emberei és hősei előtt.

EGY LÁNY MEGHATÓ TÖRTÉNETE

– Mesélj a beadott munkádról!

– Maga a novellám egy lány történetét meséli el, aki tizenhét évesen málenkij robotot, kényszermunkát vállal a családja helyett, hogy megóvja őket. Ezután négy levelet küld haza, mindegyikben a tábori életről mesél. Egy ponton úgy tűnik, soha nem fog visszatérni, de aztán pár hónap elteltével az utolsó leveléből kiderül, hogy túlélt mindent, és hazaküldik. Sokáig gondolkoztam, hogy happy end legyen-e a vége, és végül így is döntöttem. Bár a valóságban sokszor nem tértek haza az emberek a munkatáborokból, én mégis szerettem volna, ha ez a történet más szemszögből kerülne megvilágításra.

A MÁLENKIJ ROBOT TÖKÉLETES TÉMÁNAK BIZONYULT

– Milyen volt a novellád készítési folyamata?

– A felkészülés hosszú, az írás rövid. (nevet) Apukám segített megtalálni a tökéletes témát, a málenkij robotot, valamint a történelemtanárom is rengeteg forrást és anyagot biztosított. Úgy két hetet vett igénybe, míg minden lehetséges információt átolvastam, jegyzeteket készítettem, és kitaláltam a történetet. Aztán egy délután leültem és cirka egy óra alatt megírtam a novellát.

 

AZ ELSŐ HELY VOLT AZ ÁLMA

– Milyen érzés volt a siker?

– Sejtettem, hogy valamilyen helyezést elérek, de még a második hely is csak álom volt számomra. Aztán mikor kiderült, hogy első lettem... alig akartam elhinni. Természetesen nagyon megtisztelő, és rettenetesen örülök neki, nem is tudom igazán kifejezni mennyire. (mosolyog)

Farkas Fanni