Pályázat – Újra indult a Könyvtári Kihíváson a Móricz Zsigmond Könyvtár

Feb 23, 2026

2025 decemberétől 2026 május végéig tart a Kulturális és Innovációs Minisztérium által meghirdetett Könyvtári Kihívás pályázat, melyre a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár ezúttal is jelentkezett. A kihívás több kategóriából áll, az intézmény idén kettőre is beadta nevezését. A cél most is az, hogy növeljék a beiratkozók, látogatók számát a különböző programokon egész félévben, hogy a könyvtár az előző évhez hasonlóan most is elnyerje a fődíjat.

 

A cél ismét a látogatók, kölcsönzések számának növelése

Nagy öröm volt előző évben a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár számára, hogy elnyerhette az első helyért járó díjat a Könyvtári Kihívás pályázaton. A Kulturális és Innovációs Minisztérium már második alkalommal hirdette meg ezt a lehetőséget. Idén is több kategóriában nevezhettek a könyvtárak. Az alap kategória szerint, melyre minden intézmény jelentkezhet, azt a célt szolgálja, hogy a könyvtárak növelhessék a látogatói létszámot rendezvényeikkel, foglalkozásaikkal, továbbá a beiratkozók és a kölcsönzött dokumentumok száma is gyarapodhasson. A nyíregyházi könyvtár ehhez idén is csatlakozott, erről Tomasovszki Anita igazgató beszélt. Elárulta: az előző pályázat során is arra kérték a beiratkozókat, hogy jelenlétükkel segítsék ezt a lehetőséget.

– Arra kértük az előző pályázati időszakban is az olvasóinkat, látogatóinkat, hogy minél többen iratkozzanak be, kölcsönözzenek minél több dokumentumot. S itt nemcsak a könyvekre lehet gondolni, hanem folyóiratokra, de nálunk diafilmet és társasjátékot is lehet kölcsönözni. A 14 éven aluliakat sikerült nagy arányban elérni, ez köszönhető az oktatási intézményeknek, óvodáknak, iskoláknak, melyek rendszeresen hozzák a csoportokat a könyvtárunkba. Nemcsak a Pincétől a padlásig könyvtári foglalkozásunkra, hanem a gyermekkönyvtárban tartott tematikus programjainkra is mindig ellátogatnak. Valamint a kölcsönzött dokumentumok számát is 50 százalékkal tudtuk megemelni, most a cél, hogy ezeket a mutatókat ismét fentebb tornázzuk

– fejtette ki Tomasovszki Anita.

Az igazgató elárulta: a pályázat kiírása óta már mutatkoznak eredmények. Februárban mindenki számára ingyenessé vált a beiratkozás. Azt tapasztalják, hogy egyre többen élnek a lehetőséggel, valamint az év eleje óta a rendezvényeket is sokan látogatták. A könyvtár ráadásul további érdekes programokkal készül egész félévben, a kihívás ideje alatt. Ilyen például a könyvtári bingó játék, melyhez egy könyvklub is kapcsolódik, ennek a harmadik alkalmát március 24-én tartják majd.

Számtalan lehetőség és program várja az olvasókat

Idén a fiókkönyvtárakra is szeretnék jobban felhívni a figyelmet.

– Fiókkönytári kaland túra indult január végétől, ez azt jelenti, hogy van egy pecsétgyűjtő kis füzet, s a 7 fiókkönyvtárunkba, aki ellátogat, beiratkozik, kölcsönöz, kap egy pecsétet, és mindet összegyűjtve egy sorsoláson vehet majd részt a játék végén, ahol egy értékes felajánlásnak, szponzornak köszönhetően tudunk ajándékot átadni. De van tematikus olvasásiverseny is, a felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt

– tette hozzá az igazgató.

A könyvtár legkiemelkedőbb partnerei a helyi civil szervezetek. Számukra is egy játékos versenyt hirdettek, melynek keretében az intézményt legaktívabban látogató szervezet díjat kap majd. Valamint idén sem maradnak el az online kvízek, melyek szintént nagy népszerűségnek örvendenek az olvasók körében. Az intézmény idén külön kategóriában is indult, mellyel a digitális olvasást szeretnék népszerűsíteni. A nyíregyházi könyvtár minden médiafelületen várja az olvasókat, érdeklődőket, ezzel is növelve a kattintásszámot az intézmény számára.  

Előző hír
Magyar Ápolók Napja – 25 szakdolgozó kiemelkedő munkáját jutalmazták
Következő hír
Rekordnevezés és meglepetésvendég az Eötvös Gyakorlóiskolában

Kapcsolódó híreink