(Fotó: Szarka Lajos)

Magyar Ápolók Napja – 25 szakdolgozó kiemelkedő munkáját jutalmazták

Feb 23, 2026

Idén is köszöntötték a vármegyeházán azokat, akik nap mint nap türelemmel és odafigyeléssel segítik a betegeket. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház szervezésében a Magyar Ápolók Napján az ápolók köszöntése mellett 25 szakdolgozó kiemelkedő munkáját külön elismeréssel is jutalmazták. Az egészségügyben nagy szerepet vállaló dolgozókat minden évben Kossuth Zsuzsanna születésnapján, február 19-én ünnepeljük.

 

Kiemelkedő munkájukért kaptak elismerést

Az ápolók szerepe nélkülözhetetlen a betegellátásban, hiszen nemcsak szakmai feladatokat látnak el, hanem gyakran lelki támaszt is nyújtanak, munkájukat hatalmas áldozatvállalással végzik. A mindennapok ezen csendes hőseit köszöntötték pénteken a vármegyeházán, ahol a Magyar Ápolók Napja alkalmából mondtak köszönetet a szakmában dolgozóknak. Az ünnep lényege ma is ugyanaz: meghálálni azt a türelmet, odafigyelést és emberséget, amit az ápolók nap mint nap a betegekért tesznek. Idén 25 szakdolgozó kapott elismerést, köztük olyanok, akik évtizedek óta dolgoznak a pályán, és olyanok is, akik hozzáállásukkal és empátiájukkal váltak példává a kollégáik számára. Cseke Istvánné számára hatalmas megtiszteltetés volt átvenni az elismerést. Az ápoló 25 éve dolgozik a Jósa András Tagkórházban, munkáját nagyfokú szaktudás és felelősségteljes koncentráció jellemzi.

– Jelenleg 2000 óta dolgozom folyamatosan a kórházban, a hematológián már 20 éve. Nagyon nehéz szakma, de sokkal inkább hivatás. Olykor könnyű is, de főként nehéz, mert sajnos sok fiatalt elveszítünk

– mondta az ápoló.

Cseke Istvánné a csapatmunkában aktív, tapasztalatait készségesen megosztja és a fiatalabb kollégáit felelősségteljesen támogatja, hogy a szakmai biztonság minden helyzetben megmaradjon.

Kossuth Zsuzsanna példát mutat minden ápoló számára

Az ápolók napját minden évben február 19-én tartják, Kossuth Lajos testvére, Kossuth Zsuzsanna születésnapján, aki az 1848–49-es szabadságharc tábori kórházainak főápolónője volt. Gyimesi Gábor ápolási igazgató-helyettes ünnepi beszédében hangsúlyozta: Kossuth Zsuzsanna emberközpontú szemlélete az, ami összeköti őt a mai kor ápolóival. Példája számunkra azt mutatja, hogy az ápolás nemcsak szakma, hanem erkölcsi hozzáállás is.

– Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején a sebesült honvédek ellátása gyorsan túlnőtt az alkalmi segítségen. Kossuth Zsuzsanna felismerte, hogy a gyógyítás és az ápolás csak akkor lehet hatékony, ha szervezett, irányított és felelősségteljes. Ez a felismerés tette őt az ápolás történetének úttörőjévé. 1849-ben országos főápolónővé nevezte ki bátyja, Kossuth Lajos kormányzó, s ezzel történelmet is írt. Ez volt az első alkalom a magyar történelemben, amikor az ápolás központi irányítás alá került

– fogalmazott Gyimesi Gábor, aki még kiemelte: Kossuth Zsuzsanna volt az, aki elsőként vállalta fel azt a szerepet, melyben az ápolás nem mellékes feladat, hanem központi jelentőségű tevékenység lett. A mai kor ápolói pedig ezt a hitvallást viszik tovább munkájuk során nap mint nap.

Az egészségügy emberi gerincét az ápolók adják

A pénteki ünnepségen dr. Ajzner Éva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház főigazgatója is köszöntötte a szakdolgozókat. Beszédében elmondta: nagyon fontos, hogy mindannyian lássuk, hogy az egészségügy az ápolók nélkül nem létezik.

– Az egészségügy emberi gerincét alapvetően az ápolói had képezi. A mi intézményünk, mely egy körülbelül 5 ezer főt foglalkoztat, 3500 dolgozója tartozik a szakdolgozói, ápolói körbe, beleértve az ágy mellett dolgozókat, a diagnosztákat, akik a járóbeteg szakrendelésen fogadják a kedves betegeinket. Ez az a hangyaszorgalmú, ugyanakkor nagyon okos csapat, mely tulajdonképpen leggyakrabban és leghosszabban találkoznak a betegellátás folyamatában az érintettekkel. Az, hogy ezt a csapatot meg kell becsülni, hogy őket meg kell ünnepelni legalább egy évben egyszer, az úgy gondolom, alapvető érdeke annak, hogy működőképesen tudjuk tartani az egészségügyet

– fejtette ki dr. Ajzner Éva.

A főigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a szakma fizikailag és szellemileg is nagy kihívást jelent. Az ápolók az orvosok munkájának segítésében is egyre nagyobb szerepet vállalnak. Éppen ezért fontos, hogy megjutalmazzuk őket azért, amit nap mint nap tesznek a betegellátásban.

Fontos a szakmában dolgozók megbecsülése

A rendezvényen Halkóné dr. Rudolf Éva, önkormányzati képviselő is részt vett, aki köszöntőjében kiemelte: kevés hivatásról lehet elmondani, hogy olyan teljességgel öleli körbe az emberi sorost, mint az ápolóké. Empatikus, kitartó gondoskodásuk nemcsak szakma, hanem szolgálat.

– Az Önök munkája nem csupán szakmai feladat. Az ápolás tudomány és művészet egyszerre. Tudomány, mert szaktudást, felkészültséget, folyamatos felkészültséget igényel. Valamint művészet, mert emberséget, empátiát, türelmet, figyelmet kíván. Olyan értékeket, melyek nem tanulhatók pusztán könyvekből, hanem a szívből fakadnak. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kórházakban és egyetemi oktatókórházban dolgozó ápolók nap mint nap tanubizonyságát adják annak, hogy ez a hivatás élő, erős és méltó a legnagyobb tiszteletre

– fogalmazott beszédében Halkóné dr. Rudolf Éva.

Az önkormányzati képviselő reméli, hogy nem csupán egy ilyen ünnepi pillanatban, hanem a minennapokban is érezhető lesz a szakdolgozók számára az a tisztelet, támogatás és erkölcsi elismerés, melyet megérdemelnek. A rendezvényen műsorral is kedveskedtek az ápolóknak, mellyel szintén köszönetet mondtak azért a munkáért, mely sokszor áldozatot és türelmet is követel. 

Kapcsolódó galéria

Magyar Ápolók Napja 2026

Előző hír
Mesék a nőkről címmel rendeznek zenés délutánt nőnap alkalmából
Következő hír
Pályázat – Újra indult a Könyvtári Kihíváson a Móricz Zsigmond Könyvtár

Kapcsolódó híreink