Pályázat – Újra elérhető a támogatás az elektromoskerékpár-vásárlásra
Fotó: Illusztráció / bicycling.con

Ismét lehet pályázni elektromos rásegítésű kerékpárra. Pedálszenzoros ebike vásárlására 90 000 forint állami támogatás jár, míg a nyomatékszenzoros elektromos kerékpárok vásárlására 150 000 forint állami támogatás igényelhető. A támogatás összege legfeljebb a kerékpár árának 50 százalékát fedezheti.

Elektromos kerékpár vásárlására írt ki pályázatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A kerékpárnak meg kell felelnie a pedelec szabványnak, vagyis csak tekerés hatására működhet a motor, és az is a szabályozás része, hogy 25 km/h sebességnél az elektromos motor lekapcsol.

Gulyás Józsefné, a 3G Autó tulajdonosa elmondta:

„2021-ben nyílt meg ez a pályázati lehetőség, Magyarországon most először van arra mód, hogy munkába járáshoz lehessen elektromos kerékpárokra pályázni. Ehhez munkaviszony szükséges, amelyhez igazolni kell a munkaviszonyt vagy az egyéni vállalkozói jogviszonyt, amelyhez NAV jövedelemigazolás szükséges, munkaviszonynál pedig vagy bérjegyzék, vagy munkáltatói igazolás. Ebben a pályázatban a pedálszenzoros kerékpárokra 90 ezer forint igényelhető, nyomatékszenzorosokra pedig 150 ezer forint. A pedálszenzorosnál maximum 400 ezer forint lehet a vételár, míg a nyomatékszenzorosnál maximum 900 ezer forintos, legfeljebb 50 százalékos támogatással.”

A pályázat egy éven keresztül lesz elérhető a keretösszeg erejéig, melyre minden hónapban 5 napon keresztül lehet benyújtani az igényléseket. Ehhez az említett munkáltatói vagy NAV igazoláson kívül szükség van még végleges ügyfélkapus regisztrációra, személyigazolványra, lakcímkártyára és adószámra, valamint nem lehet köztartozása a pályázónak. A benyújtást követő 30 napon belül döntenek a pályázat eredményéről, a vásárlásra pedig 6 hónap áll rendelkezésre. Jelenleg a szűkös készletek okozhatnak problémát a vásárlás kapcsán, hiszen a gyárakat is érintette a koronavírus hatása – mondta el Gulyás Józsefné. Hozzátette, az elektromobilitas.ifka.hu oldalon vannak feltüntetve azok a kereskedők, akik regisztráltak a pályázatra, és ott lehet a kerékpárokat kiválasztani.

Gulyás Józsefné azt is hozzátette:

„Maga az eljárás pedig úgy működik, hogy ha valaki pályáz, megnézte, hogy melyik kerékpárt szeretné, az ügyfélkapus regisztrációval belépve fel kell tölteni a szükséges adatokat és igazolásokat, akkor ki kell választani a kereskedőt, és nála meg tudja nézni, hogy a kereskedő mely kerékpárokat regisztrálta be. Sokan itt szúrják el, hiszen nem tudják, hogy ezután van további teendő, mert ez a kerékpárigény még csak a kereskedőhöz érkezik be, ez jóváhagyva vagy elutasítva megy vissza az ügyfélhez, amelyet tovább kell küldeni bírálatra.”

Gulyás Józsefné hozzátette, fontos, hogy a bikesafe regisztráció kötelező a vásárláshoz, vagyis a kerékpárok alvázszámát és fotóját a kereskedővel közösen fel kell tölteni ebbe a rendszerbe.