Nemzetközi élmezőnyben a nyíregyházi játszótér - két díjat is bezsebelt

 A Nemzetközi Ingatlan Szövetség (FIABCI) Magyar Tagozata a Magyar Ingatlan Szövetséggel közösen idén tizenkilencedik alkalommal rendezte meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázatot, amely – amellett, hogy a kiemelt alkotásokat megjutalmazza – azt a célt is szolgálja, hogy általa a magyar ingatlanfejlesztõk részt vegyenek a FIABCI Prix d’Excellence nevû nemzetközi nívódíj pályázatán. A hazai versenyben – a nemzetközi verseny feltételeinek megfelelõen – minden olyan épület, épületegyüttes részt vehetett, amelynek az átadása vagy használatbavételi engedélye 2016. december 31-e elõtt volt. Az idei pályázatra 14 nevezés érkezett Budapestrõl és 10 vidéki településrõl, amelyek között ott volt a Szabadság téri integrált játszótér is.

 

TÁRSADALMILAG IS HASZNOS

 

A pályázatok elbírálása során a szakmai zsûri figyelembe vette a fejlesztési koncepciót, az építészeti értékeket, a projekt megvalósításának mûszaki megoldását, a kivitelezés minõségét, a fejlesztés gazdaságosságát és eredményességét, társadalmi hasznosságát, valamint azt, hogy az adott létesítmény hogyan járul hozzá a szûkebb és tágabb környezetében lakók életkörülményeinek javításához.

 

A DOBOGÓ LEGFELSŐ FOKÁN

 

A nyíregyházi integrált játszótér a hétfõn, Budapesten rendezett díjátadón megkapta a közterület megújítás kategória I. díját, illetve a Lakásvásár Médiacsoport különdíját is. A díjat Pták István, a Rotary Club Nyíregyháza korábbi elnöke és dr. Ulrich Attila alpolgármester vette át.
– Nagyon sokan gratuláltak nekünk a díjat követõen, hiszen az integrált játszótér európai mércével mérve elsõrangú fejlesztés és a társadalmi összefogásnak is remek példája. A jövõben három további megvalósulását tervezik még az országban nyíregyházi mintára, de eljutott a hírünk Németországig is. Mindemellett nem szabad elmenni amellett sem, hogy mekkora összefogás övezte a kialakítását. Az önkormányzat mellett rengeteg cég, valamint magánszemély támogatta a nyíregyházi Rotary Club által kezdeményezett projektet – mondta el szerkesztõségünk megkeresésére dr. Ulrich Attila alpolgármester.

 

DUBAIBAN IS BEMUTATKOZIK

 

– Amellett, hogy az integrált játszóteret a magyar pályázat zsûrije is hosszasan méltatta, lehetõséget kaptunk arra, hogy nemzetközi szinten is bemutatkozhassunk – errõl már Pták István beszélt. – Négy magyar projekt került be a FIABCI World Prix d’Excellence elnevezésû nemzetközi pályázatra, köztük a nyíregyházi integrált játszótér. Ennek az eredményhirdetése 2018 májusában várható Dubaiban. Bízunk benne, hogy újabb elismeréseket vehet majd át a Szabadság téri játszótér.

(Szerző: Bruszel Dóra)

(A képen: Dr. Ulrich Attila, Diczkóné Untener Mónika, Gönczi László és Pták István)