Mióta ünnepeljük tivornyával és dorbézolással a szilvesztert?

A honfoglaló magyar törzseknél a tavaszi és őszi évforduló volt fontos, a nyári legelőkre vonulás és a téli szállásra való visszavonulás - ez az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn.

A tél közepére eső újévi évkezdés a naptárrreformnak köszönhető más népeknél is. XIII. Gergely pápa naptárreformja (1582) óta az év kezdete január elseje - Magyarországon ezt 1587-ben vezették be, de a mai Németország protestáns vallásúvá vált területein sokáig ellenálltak, és csak a XVII. században alkalmazkodtak az új naptárhoz.

A hajnalig tartó ünnepség pedig a római szaturnáliákból, a téli napforduló idején tartott tivornyából származik. Ilyenkor hatalmas mulatságokat rendeztek, és ez később elterjedt a világ számos részén és szilveszteri tradícióvá vált. Ugyanakkor az óév búcsúztatása az ókori Rómában a tavasz kezdetére, márciusra esett, ekkor léptek hivatalukba az új consulok is.

December 31-ét I. Szilveszter pápáról nevezték el, aki 335. december 31-én halt meg. Szilveszter volt ugyanis az első olyan római püspök, aki már a vallásszabadság időszakában regnálhatott. Személyének talán éppen emiatt számos csodálatos dolgot tulajdonítottak, legendák, történetek szóltak róla, például az, hogy állítólag meggyógyította Konstantin császárt a leprából. A valóság az, hogy jelentős egyházszervező munka és templomépítés kezdődött Rómában a püspöksége alatt.

Szilveszter nevét 813-ban vették fel az egyházi naptárba. Az év végét, illetve a következő év kezdetét Európában sokáig mozgóünnepként ülték, az is előfordult, hogy vízkereszt idejére esett az ünnepség, sőt, a XVI. századig a karácsonnyal esett egybe.

Az év első napját Európában 1691 óta ünepeljük január elsején, amikor XII. Ince pápa ezt kihirdette.

Más, nem keresztény vallások hívei ettől időpontokban ünneplik az új esztendő beköszöntét. A zsidók és a muzulmánok például a hold, az irániak a pedig a nap állása szerint. A zsidó újév rendszerint szeptember elejére esik. A kínaiaknál pedig január vége és február vége között kezdődik az új év, amit mindig valamelyik állatként ábrázolt csillagkép ural.

szeretlekmagyarorszag.hu