Mintavétel – A Debreceni Egyetem hallgatói is részt vesznek a járványügyi tesztelésben
Fotó: Illusztráció

A Debreceni Egyetem is részt vesz a járványügyi tesztelésben. Az Egészségügyi Kar hallgatói Szlovákiában kapcsolódtak be a mintavételezésbe, az Általános Orvostudományi Kar hallgatói pedig Magyarországon, többek között Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is segítik a koronavírus elleni védekezést.  

Jelenleg a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának mintegy 128 hallgatója vesz részt a mintavételezésben, önkéntes alapon, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Országos Mentőszolgálattal együttműködve – mondta el Kocsis János Dániel, a Hallgatói Önkormányzat elnöke.
 
„Elsőtől negyedik évfolyamig jelentkeztek a hallgatóink, ápoló, mentőtiszt, szülésznő és védőnő szakirányról, mindenkiben hatalmas nagy a tudás, mindenki nagyon szereti ezt csinálni, büszke is vagyok rájuk, hogy ilyen gyorsan, ilyen számban képesek voltunk kiállítani embereket, akik tudnak segíteni.”

Együttműködés

A hallgatókat az Országos Mentőszolgálat készítette fel a szakmai feladatra, ami kiterjed a védőeszközök használatára, a beavatkozás szakmai protokolljára, a fertőtlenítésre és a szükséges adminisztrációra is.

Naponta akár 15-20 tesztet is készítenek az önkéntesek, a nap 12 órájában. Az orvostanhallgatók első csoportja egy hétig segíti a járványügyi tesztelést. A munka azonban folytatódik, a pénteken kezdődő második turnusba is várják a hallgatók jelentkezését.