Az Ukrajnából menekülő magyarok nem menekültek, ők hazajönnek Magyarországra- mondta Semjén Zsolt Vásárosnaményban, ezért az a legtermészetesebb, hogy Magyarország hazavárja őket. Az Ukrajnában élő nem magyarok pedig menekültként érkeznek az országba, ezért bármilyen nemzetiségűeknek segít a kormány. Nincs felső korlát, mindenkiről gondoskodnak, aki pedig nem megy tovább, annak munkát kínálnak.
Összehangolt munka folyik
Beregsurányban megállás nélkül dolgoznak a menekültek befogadásán, amelyhez az önkormányzat és a segélyszervezetek számára is minden szükséges feltétel biztosított. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő már többször is az ukrán-magyar határra látogatott. Elmondta, azt tapasztalja, hogy nagyon szervezetten folyik a munka a rendőrség, a határőrök és a segélyszervezetek között. Hozzátette, minden segítő önkéntesre szükség van, hiszen folyamatosan érkeznek a menekültek Magyarországra.
„Folyamatosan, kisbuszokkal hozzák őket a határról, azt tapasztalom, hogy hatalmas összefogás kíséri ezt a helyzetet. Minden kéznek akad munka, folyamatosan jönnek a gyerekek és édesanyák, flottul megy a munka, szépen együtt dolgoznak a különböző szervezetek, talán amit kiemelnék, hogy nagyon sok a segítő szándék, de fontos, hogy ezt szervezett formába tereljük. A leginkább akkor tudnak segíteni, ha nem csak elindulnak a segítők a határra, hanem felveszik a kapcsolatot a szervezetekkel, és megkérdezik, hol tudnak segíteni. Összességében egy nagyon megható élmény, hogy egyként dobban az ország szíve, egyként segít mindenki.”
Határon túli adomány
Minden adomány a határon túlra megy, amelyeket ebben a 400nm²-nyi raktárban gyűjtenek Vásárosnaményban, mellette egy 200 nm²-és raktárkapacitást ajánlottak fel a vöröskereszt logisztikai céljaira. Az adományt, önkéntesek, vállalkozók és civilek, illetve az önkormányzat munkatársai és a helyi közfoglalkozatatottak szortírozzák, de várják a karitatív szervezetek jelentkezését, hogy ezeket tovább tudják szállítani. A határon túlra 3,5 tonnás kisteherautókkal viszik át az adományokat, hétvégén egy beregszászi és egy munkácsi próbafuvar már sikeresen megtörtént.
„Az Ukrajnából menekülő magyarok nem menekültek, ők hazajönnek Magyarországra, ezért ez a legtermészetesebb, hogy Magyarország hazavárja őket. Az Ukrajnában élő nem magyarok is menekültek, ezért bármilyen nemzetiségűeknek segítenek a magyarok és baráti szeretettel várjuk őket az országban. Nincs felső korlát, mindenkiről gondoskodunk. Aki pedig nem megy tovább, annak munkát kínálnak.”
A vajdaságból is érkezett felajánlás
Hétvégén nagyjából 10 tonnányi adományt hoztak Vásárosnaményba, Semjén Zsolt a vajdaságból, Szabadkáról is hozott egy adománycsomagot. Onnan, ahonnan nemrég a dél-szláv háborúból menekültek. Hazánkban az egész ország megmozdult, egyházak, civilek, családok egy emberként fogtak össze, hogy segítsenek az Ukrajnából érkezőknek – tett hozzá a miniszterelnök-helyettes.