Megújul a Szélsőbokori út, aszfalt burkolatot kap a Tagló utca, teljes hosszában
Fotó: Trifonov Éva

Még ebben az évben megkezdődhet a Tagló utca aszfaltozása és a Szélsőbokori út teljes körű felújítása – ezt dr. Kovács Ferenc polgármester jelentette be. A projekt egy része az „5 milliárd forintos útfejlesztés” című kormányzati támogatásból valósulhat meg, míg a másik fele egy TOP-os pályázat eredményeként készülhet el.

A városrészen emellett egy több mint félmilliárd forintos barnamezős beruházás is folyamatban van, amelynek keretében az egykori Báthory laktanya területének rehabilitációja készül el. A már meglévő Technológiai Transzferközpont szomszédságában pedig új autóbusz-telephelyet alakítanak ki, tehermentesítve ezzel a belvárost.

Aszfaltozás a Tagló utcán

Az „5 milliárd forintos útfejlesztés” projekt részét képezi – több más utca mellett – a kertvárosi Tagló utca építése is, amelyhez már rendelkezésre állnak az engedélyes és kiviteli tervek. Jelenleg a tervek felülvizsgálata zajlik, ezt követően indulhat el a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás.

„Itt is több utat tudunk megépíteni, egyrészt az 5 milliárdos kormányzati támogatásból, másrészt viszont a TOP-os programból nyertünk egy újabb összeget, ezzel a Kertváros útfejlesztése tovább tud folytatódni. Itt mellettünk, és ez kapcsolódik a barnamezős beruházásunkhoz is, a Tagló utca aszfaltozása szerepel a programunkban. Ennek a közbeszereztetése folyik, azt remélem, áprilisban meg tudjuk kezdeni a munkát, és a Tagló utca aszfaltozását be is tudjuk fejezni ősszel.”

Teljes körű felújítás a Szélsőbokori úton

A polgármester hozzátette, korábban a Szélsőbokori útra is elkészültek a felújítási tervek, a Tiszavasvári úton megvalósult körforgalmú csomóponttól a meglévő 6 méter szélességű burkolat kiszélesítésével, a hiányzó járdaszakaszok kiépítésével, a meglévő járdaszakaszok akadálymentesítésével és a csapadékvíz-elvezetés kiépítésével. Azonban ez a fejlesztés néhány lakó félreértése és talán tévedésből fakadó ellenkezése után elmaradt.

„Ahogy az lenni szokott, utána nagyon sok ottani lakos kérte, hogy ezt azért valósítsuk meg, de ez a megvalósítás mindösszesen 920 millió forintba kerül. Most azért tudjuk ténylegesen megépíteni ezt ebben az évben, mert nyertünk rá plusz forrást, ebből a 920 millió forintból a kivitelezési költség több mint a kétharmadát jelenti, ennek is indítjuk a közbeszerzését, és szeretnénk még ebben az évben, év végéig megépíteni. Ez is tovább viszi azt a fejlesztési programsorozatot, amelyeket az elmúlt években a városnak ezen a részén meg tudtunk valósítani.”

Barnamezős beruházás

2019-ben a Tiszavasvári út déli részén elhelyezkedő volt Vay Ádám laktanya rehabilitációja már megvalósult. A területen többek között Technológiai Transzferközpont, modern military játszópark, valamint KRESZ-park is épült. Idén pedig a Tiszavasvári út északi részén, az egykori Báthory laktanya területének a rehabilitációja is megtörténhet, mintegy 575,5 millió forintos pályázati forrásból. A beruházással érintett terület több mint 140 000 négyzetméter. A fejlesztés során 8 db régi épület, burkolat és kerítések elbontása valósul meg. Út és P+R parkolók épülnek, térfigyelő kamerarendszert létesítenek, utcabútorokat, játékokat, sporteszközöket helyeznek ki, futó- és sportpályákat építenek. A növénytelepítés során több száz fát és több ezer cserjét ültetnek el, jelentős területet füvesítenek. A projekt részeként kiépül a csapadékvíz-elvezetés, a villamosenergia-ellátás és a közvilágítás, a szennyvíz- és ivóvízhálózat, de automata öntözőrendszert is telepítenek. A Technológiai Transzferközpont szomszédságában pedig új autóbusz-telephelyet alakítanak ki, tehermentesítve ezzel a belvárost.

Kapcsolódó galéria

Kertvárosi fejlesztések - bejárás a Tiszavasvári út mentén