A tehetségek vonzása és megtartása a városok versenyképességének a kulcsa

A tehetségek vonzása és megtartása a városok versenyképességének a kulcsa
Fotó: Kohut Árpád

Hova és miért tűnnek el a tehetségek a városainkból? És miért jelent ez problémát? Erre a kérdésre kereste a választ a TalentMagnet, azaz tehetségmágnes nemzetközi online konferencia. Az új generációs tehetségek szélsőségesen mobilak, már nem csak helyben keresik a számukra adódó legjobb lehetőségeket. Ott élnek és ott fejtik ki tehetségüket, ahol saját elvárásaik alapján a legjobb körülményeket találják. Azok a városok pedig, ahol sok a magas végzettségű tehetséges szakember, versenyképesebbek és prosperálóbbak. Fontos tehát, hogy városaink konkrét lépéseket tegyenek a tehetségek vonzása és megtartása érdekében. A konferencián a szegedi Prónay Szabolcs tartotta a legnagyobb hatású előadást.

 

A globalizáció erősödése következtében a tehetségek áramlása egyre intenzívebbé válik. Míg néhány évtizeddel ezelőtt az egyetem elvégzése után a fiatalok jellemzően szülővárosuk és az egyetemi városuk között választottak lakhelyet, addig napjainkban már szinte a világ bármely településére eshet választásuk. Mivel a tehetségek speciális tudással és speciális képességekkel rendelkeznek, így megszerzésükre évek óta egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a vállalkozások, gyakorlatilag versengenek értük. Új megközelítéseket, kreatív látásmódot, formabontó megoldásokat várnak tőlük, amely versenyelőnyt jelent számukra.

Ezek a legfőbb üzenetei a Duna Transznacionális Program keretén belül megvalósuló TalentMagnet projekt 2021. február 24-i online konferenciájának, ahol 162 résztvevő több, mint 20 országból tanácskozott annak érdekében, hogy felhívja a városok figyelmét a tehetségmenedzsment fontosságára.

A nemzetközi jó gyakorlatokat (Stuttgart, Ostrava, Velenje, Varazdin, Klaipeda, Helsinki) bemutató előadások kulcsként nevezték meg, hogy a városvezetők és városfejlesztők felismerjék a tehetségek vonzásának és megtartásának jelentőségét. Ez kétségkívül egy olyan feladat, amely a városok feladatai között korábban nem szerepelt, de a sikeres városok napjainkban már tudatos tehetésgvonzó és -megtartó tevékenységeket építettek be feladataik közé – mutatott rá Kézy Béla városfejlesztési szakértő nyitó előadásában.

A TalentMagnet projekt végső célcsoportját a helyi tehetségek jelentik, akiknek gondozásával a projekt kiemelten foglalkozik. A konferencia délutáni szekciójában 21 ország 86 tehetsége vett részt, akik 11 kis csoportban azonosították azon tényezőket, amelyek számukra tehetségbaráttá tesznek egy várost. Ez alapján az új generációs tehetségek egy összetett kritériumrendszer alapján választanak lakhelyet, melynek lényeges részét képezik a város által nyújtott lehetőségek: a város vonzereje, megjelenése, szerkezete, mobilitási lehetőségei, biztonsága, lakhatási, kulturális, munka, szórakozási, kikapcsolódási lehetőségei, imidzse stb.

A projektben Magyarországot Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a szegedi Első Magyar Felelősségteljes Innováció Egyesület képviseli.

A konferencián a szegedi Prónay Szabolcs tartotta a legnagyobb hatású előadást. Ebben arról beszélt a fiatal tehetségeknek, hogy hogyan tudják kiaknázni a bennük rejlő tehetséget, és hogy nem kell a legjobbnak lennünk ahhoz, hogy a legkeresettebbek legyünk: https://fb.watch/3UpO2SlXTr/

További tartalmak: https://www.facebook.com/TalentMagnetProject