A készségfejlesztésen alapuló szimulációs oktatás szakmai tapasztalatait, módszertani kihívásait mutatták be az egészségügyi szakemberek csütörtökön, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán. Az I. Nyíregyházi Egészségügyi Szimulációs Konferencia résztvevői a karon kialakított új skill-labor oktatásban betöltött szerepét is megismerhették. A konferencián elhangzott, készségfejlesztő laborok hidat képezhetnek majd az elméleti oktatás és a betegágy melletti gyakorlati képzés között.
Móré Marianna, a DE Egészségtudományi Kar dékánja a megnyitóbeszédében elmondta, augusztus elsejével létrejött egy új intézmény, amely szolnoki, debreceni és nyíregyházi telephellyel is rendelkezik. Egészen más kihívásokkal találkoznak, mint korábban, a szimulációs konferencia is a közös gondolkozást segíti elő.
„Az egyetem falain belül a hallgatók olyan gyakorlati képzésben részesülnek, amelyek alapján szinte kész tudással kell rendelkezniük. Ennek egy nagyon jó eszköze az a szimulációs eszközpark, amelyet sikerült beszereznünk. Ez a mai nap azt is szolgálja, hogy próbáljunk meg őszintén beszélni arról, mi az, amit tudunk, és felismerjük, mi az, amit még nem tudunk, és milyen lehetőségek állnak még előttünk. Fel kell vetnünk azokat a kérdéseket is, hogy ezen eszközök birtokában milyen irányba tudunk elmenni.”
A legfontosabb, hogy a hallgatók az eszközöket a lehető legjobban tudják használni a képzésükhöz – tette hozzá a dékán. Szűcs Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója beszédében elmondta, a skill-laborok működtetése számos új tapasztalatokat hozhat.
„Örülök, hogy az intézményünk is bekerült ebbe a programba. Magyarországon, európai szinten is egyedi program valósul meg, a 3 vidéki egyetemi centrum, valamint 16 megyei kórház centrumban létrejött 19 skill-labor, ahol már volt, ott pedig továbbfejlesztették ezeket. Óriási a beruházás, több mint 13 milliárd forint az összértéke, ez több mint 500 millió forintot jelent nálunk is. Óriási lehetőségek rejlenek a laborokban. A mi intézményünkben több évtizedes tapasztalat áll már mögöttünk az oktatás terén.”
A főigazgató elmondta, a fejlesztések eredményeként hihetetlenül magas színvonalú eszközök állnak már nálunk is rendelkezésre. A projekt első fázisa már lezárult, most pedig a fenntartó fázis van folyamatban. Ebben a fázisban saját programokat kell kialakítani, fejleszteni kell az együttműködéseket, melynek eredményeként a készségfejlesztő laborok hidat képezhetnek majd az elméleti oktatás és a betegágy melletti gyakorlati oktatás között.