Márciusban élménybajnokság Nyíregyházán!

Bringapiknik, Bringaváros, Mozdulj Nyíregyháza! és fitt-események! Csak néhány sportprogram az elmúlt időszakokból. Mindez pedig most egy teljesen újjal egészül ki, március 5-én veszi kezdetét Nyíregyháza első közösségi élménybajnoksága, amelyen városrészek küzdhetnek meg a fődíjért és a dicsőségért. Nevezni március 1. 16 óráig lehet (az alábbi nevezési lapot a sport@nyiregy­ha­za.hu e-mail-címre kell megküldeni).

 

Márciusban kiderülhet, hogy melyik városrész a legügyesebb, már ami a csapatversenyt illeti, ugyanis idén először az önkormányzat megszervezi a Nyíregyházi Városrészek Bajnokságát. Itt azonban nem egyéni számokban kell majd teljesíteni, hanem csapatokat várnak, akik speciálisan kiépített pályákon versenyezhetnek majd. A szervezők annyit elárultak, hogy fontos lesz a sebesség, az erő, az ügyesség, a kitartás és a koncentráció is.

– A feladatok összeállításánál a változatosságra, az él­ményszerűségre törekedtünk. Elhoztuk a bajnokságra az ország egyik leghosszabb akadálypályáját, a labdajáté­kok kedvelőinek egy 6x6 méteres nagyságú footdarts falat, valamint a különböző generációkat összehozó, egyedi élményt adó élőcsocsópályát, melyben bebizonyíthatják az egymásért való küzdeni tudásukat – tájékoztatott Hornyák Enikő sportreferens.

Három fordulóból áll

A jelentkező csapatok egy elődöntőn vesznek részt, az általuk megjelölt városrész nevében. Ha megnyerik saját fordulójukat, továbbjutnak a városi döntőbe.

Csapatok összetétele: minden csapat 10 főből áll, amely az alábbiak szerint kell, hogy összeálljon: 3 fő 18. életévét betöltött férfi, 3 fő 18. életévét betöltött nő és 2 fő 10–16 éves korú gyermek. A fennmaradt 2 fő betöltése a csapatok döntésére van bízva.

Az elődöntők helyszíne az Atlétikai Centrum lesz március 5-én, 12-én és 19-én, a döntőt pedig a Continental Arénában tartják március 27-én, vasárnap. A fődíj egy 100 ezer forint értékű vacsorautalvány.