A hétvégén Fedettpályás Bajnokság - Nyíregyházi indulókkal

A hétvégén Nyíregyházán rendezik a Fedettpályás Atlétikai Magyar Bajnokságot. 50 év után rendezik vidéki helyszínen az OB-t. Ez lesz az első nagy rendezvény az Atlétikai Centrumban. 

Tóth Balázs is rajthoz áll a hétvégén a Fedettpályás Országos Bajnokságon, melynek helyszíne a frissen épített Atlétikai Centrum lesz. Az elmúlt ötven évben Budapesten rendezték az OB-t, a szabolcsi megyeszékhelyen pedig a Sportcentrum legjobbjai szeretnének éremmel zárni. 

- Hatalmas dolog, hogy hazai környezetben versenyezhetünk, és természetesen ez előny számunkra, hiszen itt készülhettünk. Bízunk abban, hogy sok szurkoló is kilátogat majd - mondta Tóth Balázs súlylökő.  

Az előny mellett terhet is jelent a hazai környezet, mivel mindenki jó szereplést vár a sportolóktól. Kerekes László edző próbálja oldani a feszültséget, és a tanítványait fogadásokkal motiválni. A hétvégi verseny tétje nem csak a bajnoki cím, hanem néhány krémes is. 

- Múlt héten végig krémes ettem, mert a tanítványok nem úgy teljesítettek a versenyeken, ahogy vártam tőlük. A mostani hétvége után szeretném inkább én vendégül látni őket - mondta Kerekes László edző. 

Helebrandt Máté háromszor vett részt olimpián, a hazai bajnokság miatt nagyon izgatott. A gyalogló utoljára öt éve indult egy szabadtéri versenyen Nyíregyházán. Az ő eredeti távja szabadtéren az 50 km, de fedettpályán 5 km a leghosszabb verseny. 

- Úgy érzem jól sikerült a felkészülés, és számomra ez egy sprintverseny lesz. Mindent megteszek majd, hogy aranyéremmel köszönjem meg a nyíregyházi szurkolók buzdítását - mondta Helebrandt Máté gyalogló. 

Az Atlétikai Centrumot hivatalosan a héten adták át, egy 7 milliárd forintos beruházás eredménye. A bajnokság résztvevői mellett már most is külföldi csapatok edzőtáboroznak Nyíregyházán.  A fedettpályás OB szombaton délután 15 órakor kezdődik, vasárnap pedig 13 órakor lesz az első rajt.