Magyar Véradók Napja – Adj vért!
Fotó: Szarka Lajos

1954-től köszöntik a Magyar Véradók Napján, november 27-én azokat, akik embertársaik javára szolgálnak. A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat fővárosi ünnepsége után Nyíregyházán is köszöntötték a megye sokszoros véradóit, és azokat, akik szervezik az akciókat. 16–18 ezer donorral tartják a megyében évente a kapcsolatot.

 

Köszönet és megbecsülés illeti azokat, akik idejüket, bátorságukat, és testük egy darabját adják embertársaiknak, hogy megsegítsék, megmentsék életüket. A Magyar Vöröskereszt Megyei Szervezete az Iparkamara székházában rendezte az idei ünnepséget, amelyre 50-szeres, sőt 100-szoros véradókat hívtak, 130 férfit és nőt, de azokat is, akik szükség esetén akcióba lépnek, és felkutatják a leggyorsabb segítséget. Véradókat, egészségügyi szakembereket, intézmények és cégek aktivistáit.

„1982-ben, amikor előfelvételisként katona voltam Marcaliban, akkor adtam először vért, természetesen akkor a két nap jutalomszabadságért. Ez már rég nem erről szól, mostanra önzetlen segítség azoknak, akik rászorulnak. A Rh+ vagyok, és a következő hónapban lesz a 85. véradásom” – büszkélkedett a pedagógus, Juharos Gábor.

A tanárt motiválja, hogy elérje a 100. alkalmat is. Volt, hogy irányított véradás részese volt, máskor hagyományos véradás szereplője. A köszöntők között szólt Román István megyei főispán, aki ez idáig 14-szeres véradó. Az ünnep, az ajándék köré fűzte mondandóját.

„Év végével, adventi időszakban szeretünk a jó felé fordulni, és gyakorlatilag, akik vért adnak, egész év folyamán ezt teszik. Nemcsak a várakozás alatt, hanem önzetlenül segítenek azokon a polgártársainkon, akik erre rászorulnak. Azt gondolom, hogy köszönettel tartozunk azoknak, akik vért adnak. És azoknak, akik ezt a nagy szervezési munkával járó feladatot megszervezik, és lehetőséget biztosítanak a megye nagyon sok pontján arra, hogy aki vért szeretne adni, az meg is tehesse” – nyilatkozta Román István főispán.

Baracsi Endre, a Megyei Közgyűlés alelnöke 50-szeres véradóként fogalmazott úgy, jó érzés, ha ránk figyelnek. Ennek a közösségnek a tagjai valódi hősök, akik életének a szolgálat, mások megsegítése ad értelmet. A hétköznapi hősök hasonlattal élt köszöntőjében a Megyei Vöröskereszt igazgatója. A véradó donorokat köszöntik novemberben, akik 16–18 ezren vannak a megyében. Hetente 500 egységnyi vérre van szükség, hogy zökkenőmentes legyen az ország vérellátása.

„A megyei ünnepségre azokat a véradókat hívjuk, akik 50-nél többször adtak már vért az életük során. Ide azok az elkötelezett véradók jönnek, akiknek életstílusuk lett az, hogy a vérükkel segítsenek másokon. Ez az adás legszebb és legtisztább formája, hiszen a véradó a saját testéből, a saját véréből ad azért, hogy aki bajba jutott, balesetet szenvedett, életmentő műtétre van szüksége, ami vérigénnyel jár, vagy a gyógyulásához van szüksége ahhoz, hogy vért kapjon embertársától. Ők azok, akik lehetővé teszik ezt a gyógyítási vagy gyógyulási folyamatot” – mondta a Vöröskereszt megyei igazgatója, Gurály Edina.

A COVID után most az energiaválság, bezárt intézmények, egy esetleges influenzajárvány, de akár egy többnapos ünnep is megnehezíti a Megyei Vöröskereszt munkáját. Napokon belül indítják a karácsonyi gyűjtőakciót, melynek során tartós élelmiszereket és tisztasági eszközöket várnak a bajba jutott ukrán, és hazai honfitársaink megsegítésére. A megyei ünnepség ajándékozással és a VOX Duó zenés műsorával ért véget.

Kapcsolódó galéria

Véradók Napja 2022