(Fotó: Szarka Lajos)

Konferencia – Tudományos kutatásaikat mutatták be a fiatalok

Feb 4, 2026

Összesen négy szekcióban rendezett Tudományos Diákköri Konferenciát szerdán a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara. Az eseményen a legújabb tudományos eredményeiket, többek között az iskolai bántalmazás hatásaival, az intervenciós stratégiákkal, az alvásminőség és a tanulás kapcsolatával foglalkozó, valamint a fiatalok pénzügyi szokásairól készült aktuális kutatásokat mutatták be a kar hallgatói, valamint középiskolából érkezett diákok egyaránt. A program a tehetséges fiatalok támogatását szolgálja.

Konferencia a tehetségek gondozásáért

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán elengedhetetlen a tehetséggondozás. Fontosnak tartják a fiatalok szakmai támogatását kutatások, pályamunkák, tanulmányok elvégzésében. Ehhez kapcsolódik az a diákköri konferencia, melyet minden évben megtartanak a karon. A program célja, hogy a hallgatók olyan kutatási eredményeket mutathassanak be, melyek tanulmányi, valamint érdeklődési köreikbe tartoznak, továbbá hasznos információkkal szolgálnak a jövőjükre nézve. Reszler Kitti, a Zay Anna Technikum és Kollégium diákja jelenleg harmadéves csecsemő- és gyermekápoló szakon. Osztálytársaival a szív egészségének és a mozgásnak a szerepét vizsgálták a magas vérnyomás csökkentésében. Elárulta: kutatásuk eredményesen záródott.

– Hála istennek, eredményes volt, mert nagyon sok pozitív válasz érkezett vissza mindenféle kérdésünkre. Minket az lepett meg, hogy minden ember másképp vélekedett arról, hogy tényleg van-e befolyása a mozgásnak a vérnyomásban való csökkentésében. De szerencsére pozitív eredmények születtek, úgyhogy nagyon örültünk neki

– mondta a diák.

A fiatal elmondta: érdemes az embereknek odafigyelni a megfelelő étkezésre és mozgásra, hogy elkerülhető legyen a magas vérnyomás kialakulása. Fontos a megelőzésre, egészségesebb életmódra törekedni.

Vendég előadások

A hallgatók 4 szekcióban tartottak előadásokat a nap folyamán a karon. Az előadások megkezdése előtt azonban vendég előadók is bemutatták kutatásaikat. Nádasdi Kristóf Zsolt, a kar Egészségügyi Informatikai Tanszékének adjunktusa Hallgatók digitális attitűdjeinek és kompetenciáinak vizsgálata különböző funkciójú képzésekben címmel mutatta be kutatását, melyen belül a mesterséges intelligencia is szóba került.

– Elsősorban a mesterséges intelligencia bevezetése mind az oktatók, mind a hallgatók irányába egy nagyon fontos tényező. Ezt valahogyan, úgy gondolom, formálni is kell, tehát ki kell alakítani azokat az alapelveket, amelyeket mind az oktatónak és a hallgatóknak be kell tartani. Ez azért jó, mert mind a két oldal tisztábban látja majd a képet. S tulajdonképpen így jutunk el a mesterséges intelligenciától a kiterjesztett intelligenciáig, ahol is nem helyettünk oldja meg az MI a gondokat, a kérdésekre nem ő válaszol, hanem segít minket abban, hogy a saját intelligenciánk, tudásunk még szélesebb körű legyen

– fogalmazott Nádasdi Kristóf Zsolt.

Az adjunktus az úgynevezett technostresszről is beszélt, mely a digitális munkavégzéssel kapcsolatos szorongást jelenti. Hangsúlyozta: ennek faktora szintén a digitális fejlődéssel együtt emelkedett. Úgy gondolja, ez nem egy végállapot, hanem egy utalás, hogy szükséges fejleszteni a digitális kompetenciáinkat.

Résztvevők középiskolákból és a határon túlról

A TDK konferencia a tudományos utánpótlásnak egyik meghatározó fóruma és műhelye – erről már Rusinné prof. dr. Fedor Anita dékánhelyettes beszélt. Kiemelte: ezen a programon fontos, hogy ne csupán az egyetemi hallgatók, hanem a fiatalabbak is képviseltethessék magukat.

– A Tudományos Diákköri Konferenciára lehetősége van bekapcsolódni az egyetemi hallgatókon kívül a középiskolás fiataloknak is, s szeretném kiemelni azt, hogy a határon túli hallgatók és diákok is részt vehetnek a TDK konferencián. S nagy örömömre szolgál, hogy a Selye János Egyetemről, illetve a marosvásárhelyi erdélyi magyar egyetemről is vannak hallgatók és oktató kollégák is, akik képviselik az intézményüket

– magyarázta a dékánhelyettes.

A konferencia az Egészségtudományi Kar mellett Debrecenben is zajlott párhuzamosan. Nyíregyházán társadalomtudományi területen 38, Debrecenben az egészségtudomány területén összesen 94 előadást tartottak a nap folyamán. A kutatásokat és eredményeket zsűri is értékelte, melynek célja az volt, hogy a hallgatók visszajelzéseket kapjanak. A zsűri a legkiemelkedőbb munkákat az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára is beajánlja majd.

Kapcsolódó galéria

Tudományos Diákköri Konferencia 2026 februárjában

Előző hír
Elindult az év a vízilabdások számára is

Kapcsolódó híreink