Lomtalanítás – Február elsejétől március végéig lehet időpontot foglalni
A fotó 2019 áprilásában készült (Fotó: Szarka Lajos)

A 2020-tól érvényben lévő szabály szerint az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. a lomtalanítást már kizárólag „házhoz menő lomtalanítás” keretében végzi el Nyíregyházán. Az erre történő bejelentkezés február elsején elindult és egészen március 31-ig tart.

A hulladékszállítási naptár hátoldalán minden lényeges információ megtalálható a lomtalanítás részleteiről és az elérhetőségekről is. Jelentős változás, hogy ezentúl kizárólag előzetes bejelentés alapján, saját időpontban lehet elszállíttatni a lomokat.

„2020-tól társaságunk a teljes szolgáltatási területen a házhoz menő lomtalanítást vezette be, ami azt jelenti, hogy a korábbi időszaktól eltérően a lomokat nem egy meghatározott időben az épület elé kell kitenni, hanem előzetesen időpontot kell egyeztetni társaságunkkal, amikor valaki szeretné megrendelni a lomtalanítást, a leegyeztetett időpontban pedig megjelenik a hulladékgyűjtő autónk, és a kollegák elhozzák a kikészített lomokat. Az olyan kikészített lomokat, amelyeket nem a ház elé kell kirakni, hanem bent, saját kerítés mögött kell ezeket tartani. Éppen az volt a cél, hogy elkerüljük azt, amikor az egész város egy szemétdomb, éppen ezért napokra bontva, egyedileg, az adott háztól hozzuk el az előkészített lomokat” – mondta el Éberhardt Gábor, az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A bejelentési időszak február elsején elindult és egészen március 31-ig tart, tehát jelenleg is folyamatban van – tette hozzá az ügyvezető. A bejelentkezéseket telefonon és elektronikus úton, e-mailben lehet megtenni, ugyanis a szolgáltatónál a koronavírus-helyzet miatt nincs személyes ügyfélfogadás. Az ügyvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a lomtalanítás alatt nem visznek el bármilyen hulladékot.

„A lomtalanítás nem arra szolgál, hogy a felgyülemlett vegyes háztartási hulladékot hozzuk el, vagy éppen az olyan hasznosítható anyagokat, amelyeket a lakosok egyébként is ki tudnak rakni vagy a sárga kukába, vagy a biohulladék-gyűjtő edényükbe. Tehát itt az olyan nagydarabos lomokról van szó, ami nem fér ezekbe az edényekbe. Éppen ezért nem hozunk el szelektív hulladékot, zöldhulladékot és különösen veszélyes hulladékot, hanem olyan anyagokat, pl. kerti bútorokat, ruhaneműt, nagyobb méretű dolgokat. Elektronikai eszközöket szintén nem szállítunk el, ahol újat vesz valaki, ott ezeket díjmentesen átveszik.”

Az ügyvezető hozzátette, a 2020-as negyedik negyedéves számlával együtt kipostáztak egy matricát, amelyet a hulladékgyűjtő edényekre kell kihelyezni. Ezzel tudják ellenőrizni, hogy a fogyasztó regisztrált díjfizetőként nyilván van-e tartva.