Légiközlekedés a határ mentén – Négy országban vizsgálják a beruházási lehetőségeket

A kis repülőgépek határ menti közlekedéséről és forgalmáról, illetve további lehetőségeiről tanácskoztak a szakemberek egy projekt keretében hétfő délután. A határon átnyúló együttműködés résztvevő országai közé tartozik Magyarország, Szlovákia, Románia és Ukrajna.

A Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér igazgatója és képviselői, mint a projekt vezető partnere, repülőgéppel érkeztek a Nyíregyházi Repülőtérre. Magyarország mellett Ukrajnából, Szlovákiából és Romániából érkeztek a konferenciára.

A délelőtti tanácskozáson egy végtelenül felkészült csapattal folytattuk a megbeszéléseket és úgy látom, hogy nagyon optimisták a résztvevők, annak érdekében, hogy ez a projekt minden nehézség ellenére meg tudjon valósulni. A projekt még 2017-ben indult, de a koronavírus-járvány és most a háború is nehezíti a munkánkat” – közölte dr. Karakó László, a Kárpátok Eurorégióért Regionális Fejlesztési Közhasznú Egyesület elnöke.

Négy ország együttműködése

A határon átnyúló együttműködés célja a kistérségi repülés élénkítése az érintett négy országban. Ez a turisztikai vonatkozás és az üzleti élet miatt is fontos lenne, Nyíregyháza, Kassa, Ungvár és Szatmárnémeti között egy hálózat alakulhatna ki – hangzott el a megbeszélésen.

Három évvel ezelőtt álmodtuk meg ezt a projektet, a céljaink viszont ma is aktuálisak. Külön örülök, hogy itt van az ungvári repülőtér igazgatója is velünk, akit bevonunk a munkába, hogy az ungvári és a nyíregyházi repülőtér között is legyen kapcsolat” nyilatkozta Natalie Nosa, a Regionális Fejlesztési Intézmények Nemzetközi Szövetségének ügyvezető igazgatója.

Beruházási lehetőségek

A projekt a résztvevő települések számára is fontos, felmérik, hol vannak repülőterek, leszállópályák, amelyeknek beruházási, üzleti lehetőségei lehetnek – tette hozzá a Regionális Fejlesztési Intézmények Nemzetközi Szövetségének ügyvezető igazgatója. Az együttműködés vezető partnere Románia.

Korábban már 3-400 alkalommal is voltam Nyíregyházán, de soha nem jutott eszembe, hogy repüljek is Nyíregyházára egészen két évvel ezelőttig, amikor már kezdett a projekt körvonalazódni. Ma volt az első repülésem Szatmárnémeti és Nyíregyháza között. A másfél órás autóút így lerövidíthető fél órára” – mondta Mihai Patrascu, a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér igazgatója.

Két nappal ezelőtt még Szlovákiában voltak az együttműködés résztvevői, ahol egy kis repülős bemutatón és egy másik megbeszélésen vettek részt, amelynek szintén a tapasztalatcsere és a jó gyakorlatok bemutatása volt a célja.

Kapcsolódó galéria

Kistérségi légi közlekedés fejlesztés - sajtótájékoztató