Végleges helyére került az a 4 Lapidaris emlékkő, amelyek az úgynevezett NFC alkalmazásnak köszönhetően számos információval szolgálnak majd az érdeklődőknek Nyíregyháza nevezetes épületeiről, köztéri alkotásairól, emlékhelyeiről. Az első emlékköveket dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza MJV alpolgármestere közreműködésével helyezték el.
A Kállay-házra, a Móricz Zsigmond Színházra, valamint a Bessenyei-szoborra kerültek fel az első Lapidaris emlékkövek. A pandémiás időszakot megelőzően ajánlott fel 4 emlékkövet a város számára a forgalmazó cég. A tárgyalások végére érve pedig elkezdődhetett a kövek kihelyezése a város nevezetes pontjain.
„Mindegyik egy-egy fontos szobornak vagy épületnek tartalmazza a történelmi adatait, aminek az a jelentősége, hogy jól is néznek ki és plusz információt nyújthatnak. Ezek nem végleges információk, ezeket bárki fejlesztheti, aki szeretné, küldhet akár régi képeket is” – mondta dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza MJV alpolgármestere.
A hollóházi porcelán emléklapot egy NFC csipre építik rá, amely így egyetlen érintéssel megnyitja a telefon böngészőjében azt az emlékoldalt, amely a helyszínen az adott emlékműre vonatkozik.
„Az emlékek megőrzése a Lapidaris fő célja, az emlékműről van egy rövid leírás, illetve nagyon fontos, hogy minden emlékművet egy személyhez is lehet kötni, ezt szeretnénk megőrizni az utókor számára” – mondta el Simon András, az Olinform System Kft. ügyvezető igazgatója.
További tervek között szerepel, hogy a városi emlékhelyek leírásait többnyelvűsítsék, így a városunkba érkező külföldi turisták is plusz információhoz juthatnak majd a különböző helyszíneken elhelyezett emlékkövek által.