Három újonnan megválasztott önkormányzati képviselő tette le az esküt Nyíregyháza MJV közgyűlésén, ahol szavaztak a harmadik alpolgármester megválasztásáról is. Ezeken túl a közgyűlési bizottságok elnökeinek és tagjainak megválasztásáról szóló határozat módosításáról is döntöttek a képviselők, és átadták a város lakosságának gyógyításában és ápolásában kifejtett odaadó munkájáért Eisert Árpád-díjat, valamint Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának képzőművészeti ösztöndíját is.
Esküt tettek az újonnan megválasztott önkormányzati képviselők
Rendhagyó módon eskütételekkel kezdődött a közgyűlés csütörtök délután a Városháza dísztermében. Az önkormányzati képviselők mellett új, harmadik alpolgármestert is választottak a képviselők. Dr. Ulrich Attila és Halkóné dr. Rudolf Éva egyaránt meggyőző fölénnyel győzött a nyíregyházi egyes, illetve hármas számú választókerületben, a FIDESZ-KDNP képviseletében. A júniusi, időközi önkormányzati választás eredménye következtében eggyel nőtt a városvezető FIDESZ-KDNP frakció létszáma, az új közgyűlési tagnak pedig Szenti Tibort jelölték a kompenzációs listás mandátumra.
Esküt tett Nyíregyháza harmadik alpolgármestere is
Az önkormányzati képviselők eskütétele után dr. Podlovics Roland, nyíregyháza új alpolgármestere is esküt tett. A képviselő-testület 18 igen szavazattal, egy nem szavazat ellenében, a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére még egy alpolgármestert választott, aki nem a képviselő-testület tagjai közül megválasztott főállású alpolgármesterként fogja ellátni az alpolgármesteri feladatokat. Dr. Podlovics Roland kinevezése 2022. augusztus 1-jétől szól, a ciklus végééig.
Díjak és elismerések
A csütörtöki közgyűlésen a város lakosságának gyógyításában, ápolásában kifejtett odaadó, kiemelkedő munkát végző személyek részére Nyíregyháza Kiváló Egészségügyi Dolgozója ,,Eisert Árpád-díj” kitüntetést kapott Sebőkné Farkas Éva a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Bőrgyógyászati Osztályának osztályvezető ápolója és Dr. Lesch Miklós a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház felnőtt Infectológiai Osztályának osztályvezető főorvosa.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata képzőművészeti ösztöndíját 2022-ben három alkotó nyerte el Nyíregyháza város kulturális életében kifejtett képzőművészeti munkássága elismeréseként. Székhelyi Edith festőművész és Fekete Nóra textilművész nem tudták személyesen átvenni a díjat, de Csutkai Csaba fotóművésznek személyesen tudott gratulálni a közgyűlés, valamint személyesen vehette át az elismerést dr. Kovács Ferenc polgármestertől. A közismert nyíregyházi fotóművész középiskolás korától foglalkozik fényképezéssel és filmezéssel, nevéhez önállóan vagy társszerzőként számos kötet, fotóalbum és más kiadvány fűződik.
Két közgyűlés között történt
Ezt követően a szokásos menetrend szerint zajlott a közgyűlés, és a két közgyűlés között történtek összefoglalójával folytatták a munkát a városházán. A kisfilmet a vetítést követően a polgármester szóban is kiegészítette.
„Májusban részt vettem a szatmárnémetiben, és júniusban az Eperjesen megrendezett városnapok rendezvénysorozatban. A résztvevő partnervárosok képviselőivel, kulturális, turisztikai és gazdasági együttműködésekről, valamint közös pályázati lehetőségekről is tudtunk egyeztetni. Szeretnék gratulálni a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. valamennyi munkatársának, mivel kiérdemelték az év turisztikai szervezete díjat az Utazó magazin által meghirdetett, az elmúlt év közönségszavazata alapján. Egyúttal szeretném kifejezni elismerésemet, melynek eredményeként ilyen nagymértékű fejlődés valósult meg az elmúlt évtizedben Nyíregyházán.”
A polgármester hozzátette, turisztikai szempontból ez az év is nagyon jól alakul, és azt remélik, hogy így is folytatódik. A tervek szerint ugyanis idén elérheti a 300 ezret a városunkban eltöltött vendégéjszakák száma.
A Nyíregyháza Spartacus FC támogatása
A folytatásban a 2022-2023-as idényre vonatkozóan a Nyíregyháza Spartacus FC Kft. férfi labdarúgócsapatainak működtetését szolgáló 65 millió forintos, illetve a női felnőtt és utánpótlás-labdarúgócsapatok működtetését segítő 10 millió forintos önkormányzati támogatásának jóváhagyásáról is döntöttek a képviselők, azzal a kiegészítéssel, hogy amennyiben a férficsapat feljutna az NB I-be, az önkormányzat további 60 millió forinttal hozzájárul az első osztályú szerepléshez szükséges működési költségekhez. A képviselők az előterjesztést 12 igen, 5 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadták.
Napirendi pontok között
Ezen túl döntöttek Nyíregyháza területén lévő 4 állami tulajdonú ingatlanok térítésmentes önkormányzati tulajdonba vételéről, a TOP Plusz „Fenntartható energiahatékonyság” című felhívásra Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata által benyújtani tervezett pályázati program elfogadásáról, mely pályázatok célja az Önkormányzat tulajdonában lévő intézmények energetikai korszerűsítése, ezen belül is az önkormányzati tulajdonú épületek energiahatékonyság-központú fejlesztése, külső határoló szerkezeteik korszerűsítése által, a fosszilis energiahordozó alapú hőtermelő berendezések korszerűsítése, cseréje, valamint a kapcsolódó fűtési rendszerek korszerűsítése, és a maximum háztartási méretű kiserőmű fotovillamos rendszer kialakítása saját villamosenergiaigény kielégítése céljából. Eddig a programban több mint 2,8 milliárd forint értékben pályázott a város, most pedig egy több mint 800 millió forintos fejlesztés támogatására beadott pályázat jóváhagyásáról döntöttek.
Nyíregyháza önkormányzati rendelettel jóváhagyott helyi építési szabályzatának módosításáról és egységes szerkezetű szövegének megállapításáról szóló önkormányzati rendelet módosításának jóváhagyásáról, a Nyíregyháza MJV Településfejlesztési Koncepciója és Integrált Településfejlesztési Stratégiája (ITS) módosításához érkezett vélemények kiértékelésének jóváhagyásáról, és annak módosításáról.
Interpelláció
A nyílt ülésszak Babosi György, a Szövetségben Nyíregyházáért ellenzéki önkormányzati képviselőjének interpellációjával záródott, aki a Nyíregyházi Szociális Városrehabilitációs Programmal kapcsolatban tett fel kérdéseket. Jászai Menyhért alpolgármester és Csatlós Ildikó, a Szociális és Köznevelési Osztály osztályvezetőjének válaszát a képviselő nem, a képviselő-testület azonban 12 igen, 3 nem és 3 tartózkodás mellett elfogadta.
Zárt ülés és közmeghallgatás
A közgyűlés zárt ülésszakkal folytatódott, majd azt követően közmeghallgatást tartottak, amely alkalmával a helyi lakosság és a helyben érdekelt szervezetek képviselői a Közgyűléshez, a polgármesterhez, az alpolgármesterekhez, az egyes helyi képviselőkhöz vagy a jegyzőhöz a helyi közügyeket érintő kérdéseket intézhettek, illetőleg közérdekű javaslatot tehettek.