Koronavírus – Még nem került kórházba olyan beteg, aki megkapta mindkét oltását
Fotó: Illusztráció / egeszsegkalauz.hu

A nyíregyházi kórházban nincs olyan koronavírusos beteg, aki a második oltás felvétele után betegedett volna meg annyira, hogy kórházban kelljen ápolni.

Éppen ezért az egyén felelőssége felbecsülhetetlen a koronavírus-válság visszaszorításában, ennek legfontosabb eszköze pedig a védőoltások beadása. Többek között erről is beszélt televíziónknak dr. Szűcs Attila főorvos, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház március elsején kinevezett orvosigazgatója. Az intenzív osztályt is vezető főorvos szerint, ha valaki elkapta a fertőzést, fontos, hogy időben forduljon orvoshoz, ugyanis már közel egy hete az otthoni terápia részeként is elérhetők a korábban csak kórházi körülmények között használt antivirális szerek. Ugyanakkor megnyugtatott mindenkit, hogy minden intenzív terápiás eljárás, így például a vértisztításos módszer is már évek óta rutineljárásnak számít a megyeszékhelyen is.