Környezetvédelmi fesztivál – Több száz gyermek vett részt a rendezvényen
Fotó: Illusztráció

Több száz iskolás gyerek játékos, interaktív szemléletformáló vetélkedője zajlott pénteken az Erdei Tornapályán. A programsorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetszennyezés hatásaira, valamint bemutassa a fenntarthatóság és a megújuló energiaforrások használatának fontosságát.

A Clean-Környezetünk védelme a jövő számára szemléletformáló programsorozat keretein belül egész napos játékos vetélkedőkkel várták a gyerekeket az Erdei Tornapályára pénteken. A rendezvényen több száz gyermek vett részt, melynek fővédnöke dr. Szabó Tünde államtitkár volt, aki a rendezvény megnyitójának díszvendége is volt.

Nagyon fontos, és éppen ezért nagyon örülök, hogy egy ilyen interaktív környezetvédelmi fesztiválon lehetünk, ahol megtanulhatják a gyerekek, hogy hogyan tudjuk vigyázni a környezetünket, a Földünket, hiszen ez az ő kérésük is felénk, hogy megismertessük őket a lehetőségekkel, környezetvédelemmel és energiahatékonysággal, amely mind azt fogja eredményezni, hogy a zöldfelületek megmaradnak, a természetvédelemmel kapcsolatos információkat megkapják, és ezáltal tudjuk az ő egészségüket is megőrizni.”

A program egy nemzetközi projekt keretében valósult meg, amelynek több állomása is volt már, többek között egy kiállítás és egy vetélkedő is. Pénteken egész napos színes rendezvények várták a gyerekeket, amelynek keretében interaktív, élménypedagógiai módszerek révén a gyermekek játékos formában ismerkedhettek meg a fenntarthatóság és környezetvédelem fontosságával a mindennapokban.

A célja az egész projektnek, illetve a mai napnak is, hogy míg nekünk, felnőtteknek alkalmazkodnunk kellett a környezetvédelmi célkitűzésekhez, és ez számunkra újdonság, addig a gyerekek számára ez a programok által eddig is és ezt követően is természetes lesz. Például a hulladék szelektív gyűjtése, a környezetvédelem és a klímavédelem. Ezt megerősítjük és próbáljuk bennük tovább fejleszteni különböző foglalkozásokkal” – mondta Orosz Róbert, az ENEREA Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A program keretében a résztvevők nemcsak játékos feladatokon vehettek részt, hanem megismerkedhettek egészséges ételekkel, megújuló energiaforrásokkal, újrahasznosítással, valamint a nap folyamán közös szemétszedés keretében a környezetüket is megtisztították.

Kapcsolódó galéria

Környezetvédelmi fesztivál az Erdei Tornapályán