Konferencia közigazgatási ügyfeleknek

Napjaink energetikája egyre több olyan megoldást kínál az önkormányzatoknak, amely kényelmesebbé és költséghatékonyabbá teszi az életüket. Az E-ON Hungária csoport az elmúlt másfél évben számos olyan megoldást fejlesztett ki, amely követi a trendeket és illeszkednek a közigazgatási ügyfelek igényeihez, lehetőségeihez. Ennek érdekében egész napos konferenciára hívták a megyei fogyasztókat.

 

Túl a gázon és az áramon

 

Jamniczky Zsolt, az E-ON Hungária Zrt. igazgatósági tagja elmondta, szeretnék az önkormányzatok számára elmondani, hogy milyen ajánlataik vannak, hogy számukra mit jelent az energetika. A vezető hozzátette, régen azt mondták, hogy az energia az áram és a gáz, de ez ma már sokkal több. Kifejtette, az energiahatékonyság nagyon fontos fogalom, hiszen amit nem fogyasztunk el, az a legolcsóbb.

 

Napelem, led és e-mobilitás

 

Ilyen új fejlesztésnek számít a szolár, azaz a napelem, amelyek saját termelésű egységekként áramot termelnek egy adott épületnek. Ezen kívül belső világítástechnikai ajánlatokat is ismertettek a szakemberek. Példaként említették a led megvilágítást, amelyek használata a korábban használt neoncsövekhez képest 30–40 százalékos megtakarítást eredményez. A konferencián elhangzott, aki megismeri az új technológiák előnyét, az befogadóvá válik, hiszen felismeri azt, mennyi pénzt tud megtakarítani egy-egy modern berendezéssel, megoldással. A tájékoztatók között lehetőségük volt az ügyfeleknek igényeikről is beszámolni, hiszen a szolgáltatónak nagyon fontos az, hogy teljes mértékben kielégítsék igényeiket. Épületenergetikáról és e-mobilitásról is hallhattak az érdeklődők, hiszen az elektromos autózás a jövőben jelentősen megváltoztathatja az emberiség életét. Mindezeken túl a támogatási rendszerekről és feltételekről is tájékozódhattak a megjelent önkormányzatok képviselői.

M. E.

(Fotó: internet)