Kollégiumavató – Megújult a Wesselényi Miklós technikum kollégiumi épülete
Fotó: Szarka Lajos

Egy oktatási stratégia a szakképzés megújítását és továbbfejlesztését jelölte ki, melynek egyik fontos eleme a vonzó iskolai környezet kialakítása. A Nyíregyházi Szakképzési Centrum a kezdetektől együttműködik Nyíregyháza önkormányzatával. A városi projektekkel együtt több szakképző iskola is megújult. Energetikai és belső korszerűsítés is történt a Wesselényi technikum kollégiumában több mint 450 millió forint értékben. Az átadóünnepségen az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára, országgyűlési képviselőink és Nyíregyháza alpolgármestere is részt vett.

 

Üvegfolyosó köti össze a Wesselényi Miklós technikum iskola és kollégium épületét, mely 126 férőhelyes, 4 ágyas, 5 emeletes. Egy TOP-os pályázatot nyert Nyíregyháza város önkormányzata, így végezték el az energetikai megújítást közel 300 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból. A belső korszerűsítéshez – elektromos hálózat, vizesblokk felújítása, padló- és falburkolatcsere – az Innovációs és Technológiai Minisztérium 137 és fél millió forintos támogatást nyújtott, illetve a Nyíregyházi Szakképzési Centrum 24 milliós saját forrását is felhasználták.

„Látják és tapasztalják azt, hogy mekkora munkaerő-kínálat és -kereslet van ma már Magyarországon. A városvezetés azért dolgozott az elmúlt jó néhány évben, hogy olyan ipari centrumot, ipari parkot alakítson ki, amelyben minél több befektető tud megjelenni. Ehhez viszont az kell, hogy felmenő rendszerben legyenek olyan tanulók a szakképzésen belül is, akik itt majd Nyíregyházán munkát tudnak vállalni” – fogalmazott köszöntőjében dr. Ulrich Attila alpolgármester.

Ehhez korszerű követelményeknek kell megfeleljen mind az iskola, mind a kollégium.

És ez már a 4. oktatási intézmény, amit az önkormányzat, a minisztérium és a centrum saját forrásából újítanak fel – mondta köszöntőjében az alpolgármester. Az összefogást hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára. Azt az erőt, mely nélkül nem lesz jól képzett munkaerő, akik biztos dolgozói lehetnek a hazánkba települő vállalatoknak.

„A magyar gazdaság ma szerencsére olyan felívelő pályán van, ami kiált minőségi képzett munkaerőért. Márpedig a minőségi képzett munkaerő az egyrészt az egyén boldogulását teremti meg, itt a lehetőség, hogy ezt megadjuk a szakképzésben. Másrészt a területnek a fejlődését, a lakosság megtartó erejét. A lehetőség a szakképzésben határtalan” – mondta az ünnepségen Pölöskei Gáborné, az ITM helyettes államtitkára.

2019-ben a szakképzés 4.0 stratégiai megújulását elfogadta a kormány, ez új utakat jelölt ki a szakképzés tartalmában, formájában és módszertanában is. Ma is közel 120 milliárdos fejlesztést készítenek elő. Változott a világ, digitális kompetenciához kötöttek minden szakmát. Ehhez a változáshoz kellett az oktatásnak gyors, dinamikus válaszokat adni. Dr. Szabó Tünde országgyűlési képviselő, mint sportért felelős államtitkár gratulált ahhoz a munkához, melynek eredménye, hogy általában győzteseket köszöntenek az iskolákban a szakmai versenyek után. Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy Nyíregyháza nem engedte elvándorolni a jól képzett szakembereket, a város megtartotta lakóit, hiszen a munkaerőpiac helyben kínált számukra megélhetést.

Kapcsolódó galéria

Kollégium átadó a szakképzési centrumban