Kétmillió menekült – Magyarországra már több mint 200 ezren érkeztek

Már több mint kétmillióan hagyták el Ukrajnát a háború miatt. Ha a krízis hosszabb ideig tart, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága minden eszközzel kész támogatni az Ukrajnával szomszédos országokat a menekültválság kezelésében. Már több mint 200 ezer menekült érkezett Magyarországra, a menekültáradatnak azonban még nincs vége, így szükségessé teszi a krízis kezelése a további uniós és egyéb nemzetközi források bevonását is – mondta el Beregsurányban Soltész Miklós államtitkár.

Ha orosz katonákkal találkoznék, rájuk kiabálnék, hogy menjetek innen, ha viszont Putyinnal találkoznék, neki egy pofont is adnék azért, amit velünk művel – ezt mondta Liza, az a 12 éves ukrán kislány, aki a nagyapját, az édesapját és a 18 éves bátyját hátrahagyva, a nagymamájával menekült el Kijevből. A több mint 22 órás utazást követően, a barabási menekültszállóra érkeztek, ahol elmondása szerint szinte az otthoni szeretet fogadta.

A UNHCR, vagyis az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága üdvözli, hogy Magyarország határai nyitva állnak az Ukrajnából menekülők előtt – mondta Stephanie Woldenberg, a UNHCR közép-európai képviseletének vezetője, miután Soltész Miklós államtitkár társaságában meglátogatta a beregsurányi segítőközpontot. Elmondta, az Ukrajnából menekülők száma elérte a kétmilliót és lehetetlen megjósolni a helyzet további eszkalálódásának mértékét. Ha a krízis hosszabb ideig tart, a UNHCR minden eszközzel kész támogatni az Ukrajnával szomszédos országokat a menekültválság kezelésében. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága készített egy regionális tervet a krízis kezelésére, melyben nemcsak az Ukrajnával határos célországok segítése szerepel, hanem külön fókuszálnak az ukrajnai belső menekültválságra is.

„Ma léptük át a kétmilliós nagyon szomorú mérföldkövet, kétmillió ember már elhagyta Ukrajna területét. Lehetetlen megjósolni, hogy hova eszkalálódik ez a helyzet, de mi mindannyian reménykedünk abban, hogy ez egy viszonylag rövid lefolyású krízishelyzet lesz, és a felek békét kötnek egymással. Amennyiben ez mégsem így alakulna, a UNHCR az Ukrajnával szomszédos kormányok mindegyikét, köztük Magyarországot is minden eszközével kész támogatni abban, hogy a megfelelő eszközökkel tudják kezelni ezt a menekültválságot.”

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a kormány szerdára úgynevezett első ütemű javaslatot készít az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága számára arról, hogy a szervezet miként tud segítséget nyújtani a segélyszervezeteknek és az érintett önkormányzatoknak.

„Az ember két dologtól könnyezik, a szomorú élethelyzetek, a szétszakadt családok miatt. Az, aki háborúba akar menni, az ugyanilyen nehéz élethelyzeteket okozhat a magyarság életében is. A másik oldalról azt is látjuk, hogy micsoda összefogás van emögött. A magyarság, amit tesz, az egy csoda, a helyszínen, a felajánlásokkal is segítenek, hiszem azt, hogy ez a nemzetnek egy óriási lendületet ad a következő időszakra.”

Már 200 ezer ukrajnai menekült érkezett Magyarországra, és még nincs vége a menekültáradatnak. Ez egyben szükségessé teszi a krízis kezelése érdekében további uniós és egyéb nemzetközi források bevonását is – mondta el az államtitkár, aki arról is szólt, hogy a magyar kormány a Híd Kárpátaljáért program keretében már hárommilliárd forinttal támogatta a menekültek ellátásában részt vevő hat karitatív szervezetet. Ugyanakkor a Hungary Helps program keretében a kormány tízkamionnyi segélyszállítmányt indított útjára Kárpátaljára és a Kárpátokon túli ukrán településekre is.