Tavasszal felélénkül az élet, virágba borulnak a növények, kizöldülnek a fák. Ezen évszak kezdetének többféle dátumot is szokás tekinteni. Csillagászati szempontból március 21. körül köszönt be, míg naptári szempontból március 1-én, vagyis kedden. Az előrejelzések azonban úgy tűnik, átírják ezt.
Bár az elmúlt napok időjárása elhitette, hogy közeleg a tavasz, az idokep.hu előrejelzése szerint éjszaka újra fagyokra lehet számítani és a napközbeni hőmérséklet is maximum 8 fok körül alakul majd.
Hétfőn hidegfront érkezik erős széllel, záporra is lehet majd számítani. Egész héten felhős lesz az ég, pénteken újra hidegfront köszönt be széllel. A nap ugyan időnként kisüt majd, de szerdán éjszaka például mínusz 7 fok is lehet Nyíregyházán, napközben pedig csak 8 fokig melegszik majd a levegő.
Fotó: Illusztráció: pixabay.com