Karácsony Gergely Nyíregyházán azt mondta, az előválasztás nem egy technika, vagy kampány

A Magyar Szocialista Párt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szövetségének meghívására megyénkbe látogatott Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd-LMP baloldali előválasztási miniszterelnök-jelöltje. 

Budapest főpolgármestere a Bujtosi Városligetben tartott politikai fórumot pénteken, melyen egyebek mellett szólt az ország gazdasági helyzetéről, a világjárvány okozta kihívásokról és azt mondta a megjelenteknek, hogy ők a hatalom embereivel szemben az emberek hatalmát akarják képviselni. Szerinte az előválasztás nemcsak egy technika, nem egy púp a hátunkon, nem egy kampány, hanem annak része, hogy új alapokra helyezzék Magyarországon a demokráciát és visszaadják az eredeti értelmét, márpedig szerinte a demokrácia az, hogy a nép uralkodik, és nem a népen uralkodnak.

– Sokan azt mondják, és a Fidesz ezt sulykolja, hogy ez a sok párt nem fog tudni együtt kormányozni. Én pontosan tudom, hogy ezekben a pártokban van annyi közös érték, van annyi közös tudás, és van annyi elkötelezettség a nemzet ügyei iránt, hogy igenis képesek együtt kormányozni, ha van olyan kormányos, aki képes kellő empátiával és odafigyeléssel ezeket a közös érdekeket összehangolni – fogalmazott Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd-LMP előválasztási miniszterelnök-jelöltje.