Jövőtervezés a biztonság és stabilitás jegyében
Fotó: Nyíregyházi Egyetem

A mai napon írták alá Budapesten azt a keretmegállapodást és közfeladat-finanszírozási szerződést, amelynek köszönhetően az intézmény előtt soha nem látott fejlesztési lehetőségek nyílnak meg. A modellváltás egyszerre jelent lehetőséget, felelősséget és értékrend alapú fejlődést mind az egyetem, mind a régió számára – hangsúlyozta az intézmény képviseletében Mészáros József kuratóriumi elnök.

Mészáros József elmondta: „Csak egy olyan felsőoktatás lehet sikeres a mai világban, amely képes a modern kor kihívásainak megfelelő szakmai és tudományos hátteret biztosítani a dolgozóknak és hallgatóknak egyaránt. A Nyíregyházi Egyetem folytatni kívánja értékteremtő munkáját a régió fejlesztése érdekében, ehhez azonban három fő tényezőre van szükség: sikeres diákokra, sikeres dolgozókra és sikeres kutatókra. Motiváltak vagyunk, hogy minden eszközzel támogassuk őket ezen az úton. A kormánnyal közös vállalásunk nem szól kevesebbről, mint hogy évtizedes távlatokig előre tekintve biztosítja a fenti célokat támogató védőhálót." 

A mai nappal aláírt szerződés és megállapodás mögött felsejlik egy versenyképes, a jövő sikeres nemzedékét kinevelni képes egyetem fejlődési íve, ehhez azonban sok munkára lesz szükség. Azon fogunk dolgozni, hogy a munkahelyi körülmények és a jövedelmek színvonala a korábban vázoltakhoz képest is javuljanak. A kiszámítható finanszírozás nemcsak biztonságot és tervezhetőséget tesz lehetővé, de a mintegy megduplázott támogatásnak köszönhetően az egyetem fejlődése magasabb fokozatra kapcsolhat. Fontos célkitűzésünk a hallgatói lemorzsolódás csökkentése, ezért is mérföldkő, hogy a következő években nagyságrendekkel fog emelkedni a hallgatói juttatásokra fordítható összeg, de várhatóan további bérfejlesztésekre is lehetőség nyílik majd – emelt ki részleteket a kuratórium elnöke. 

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kiemelte, nap mint nap látjuk a magyar elme és kreativitás diadalmenetét a világban, ezért is helyeztük az embert, mint szereplőt a modellváltás folyamatának középpontjába. Olyan struktúrát kívántunk létrehozni, amellyel a magyar fiatalok az államilag támogatott felsőoktatásból a munkaerőpiacra lépve a jövő valódi nyerteseivé válhatnak és a legjobb esélyekkel indulhatnak az életben. 

 

Forrás: Nyíregyházi Egyetem