Járdafelújítás a Korányi tömbbelsőben – Hamarosan elkészül a beruházások utolsó üteme

Jövő hét végére befejeződik a járdaépítés a Korányi köz, Eperjes utca és Korányi Frigyes utca által határolt tömbbelsőben. Több ütemben újult meg a város ezen része, ennek eredménye, hogy a játszótér és környéke az elmúlt évek alatt közösségi térré nőtte ki magát. A megújult járdaszakasz hossza 659 méter, amelyre mintegy 48 millió forintot fordítottak.

Itt a Korányi tömbbelsőben évek óta, több ütemben zajlanak felújítások. Jelenleg a járdát építik, körbe a játszótér és a park körül. A kivitelezési munkálatokat nézte meg kedd délelőtt a helyszínen dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere és Halkóné dr. Rudolf Éva, a közgyűlés Gazdasági és Tulajdonosi Bizottságának elnöke. A Jósaváros a megyeszékhely egyik legsűrűbben lakott városrésze, itt a Korányi köz, Eperjes utca és Korányi Frigyes utca által határolt tömbbelső közelében is sokan élnek. Az ő kényelmüket és kikapcsolódásukat szolgálja az a sok fejlesztés, ami az elmúlt években is történt.

Felújítások több ütemben

A városvezetés kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektet a közösségi terek, játszóterek, utak, járdák felújítására. 2014-től már kézzel fogható jelei vannak ebben a körzetben is ennek az elképzelésnek. Csak menjünk vissza az időben és nézzük meg milyen fejlesztések történtek: a Csaló köz felújítása, a Korányi kerékpárút 2014-ben, majd később a Kosbor utca teljes felújítása és 2018-tól megkezdődött ennek a térnek a rekonstrukciója” – mondta Halkóné dr. Rudolf Éva, a közgyűlés Gazdasági és Tulajdonosi Bizottságának elnöke.

Új játszótéri elemek kihelyezése, teljesen megújult zöldfelület, majd a Kneipp park kiépítése – ezek mind-mind az elmúlt évek eredményei. Pár héttel ezelőtt pedig átadták a Sallai József Kosárlabda Ligetet, szintén itt, a tömbbelsőben. A gyerekektől az időseken át, mindenkinek biztosítanak kikapcsolódási lehetőséget a beruházások. A játszótér és környéke mára közösségi térré nőtte ki magát.

Hamarosan kész a járda

Az itt élők régóta vártak már a járda felújítására is, most ez is megvalósul. Ezek a felületek még az 1970-es évek végén épültek, a beruházások sorozatának utolsó eleme a járdafelújítás.

Erre nyertünk egy pályázatot, ami 50 százalékos támogatást jelent, 47 és fél millió körüli a beruházás összege. Nagyon örülök, hogy ez itt jövő héten, amikor a határidő lejár, akkor el is készül. Nyíregyházi kivitelező végzi itt is a munkát, úgyhogy amikor elkészül, lesz itt egy szép járda. Nagyon sok ember él itt, gyerekek is, most is halljuk a gyerekzsivajt, de sok idős is lakik a környéken. Itt, a lakótelepen, az emeletes házak között ez egy üde folt, amit szerettünk volna és most meg is tudunk valósítani most már talán teljes körűen” – nyilatkozta dr. Kovács Ferenc.

Aszfaltozás a napokban

A megújult járdaszakasz hossza 659 méter, teljes területe 2160 négyzetméter. A szegélykövezés, valamint a homokos kavicsréteg leterítése 99 százalékban már elkészült, a hiányzó aszfaltozási munkák a hét második felében történnek meg.

Kapcsolódó galéria

Helyszíni szemle az Eperjes utcai járda felújításnál