Így szállnak el a lakásárak - A vevők egy része idén eltűnik

Lendületes növekedésről tanúskodnak a legfrissebb lakáspiaci adatok - írja összegzésében az ingatlan.com a KSH legfrissebb hivatalos adatai és a saját adatbázisa alapján. A tavalyi harmadik negyedévben országos átlagban az előző negyedévhez képest 3,7 százalékos volt az úgynevezett tiszta árváltozás, ez pedig az elmúlt tíz év egyik legmagasabb értéke, mindössze három alkalommal mértek ennél nagyobb drágulást egy negyedév alatt.

A hivatalos statisztika szerint 2018 első háromnegyed évében több mint 22 ezer használt lakás kelt el a fővárosban átlagosan 492 ezer forintos négyzetméteráron, ez egyrészt 20 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 410 ezer forintot. Másrészt rekordot is jelent.

A harmadik negyedévben közel 5 ezer budapesti lakás cserélt gazdát, átlagos négyzetméteráruk a hivatalos adatok alapján 540 ezer forint volt, a kínálati piacon pedig 559 ezer forint volt az átlag.

A KSH adatai alapján az éves áremelkedés üteme ebben az időszakban 20 százalék volt, ami megegyezik az ingatlan.com által mért drágulással. A megyeszékhelyeken egy év alatt alatt átlagosan 18 százalékkal 239 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár. Ezzel összhangban vannak az ingatlan.com adatai, amelyek szerint 17 százalékos volt az árnövekedés, igaz, a kínálati piacon valamivel magasabb, 270 ezer forint felett voltak az átlagos négyzetméterárak.

Az áremelkedés azóta sem állt meg, idén januárban a fővárosban átlagosan már a 600 ezer forintnál is többet kérnek egy négyzetméternyi lakásért vagy házért.

Balogh László, a portál szakértője szerint a tavalyi harmadik negyedévi áremelkedésben szerepe lehet annak, hogy sokan a jegybank tavaly októberben életbe lépett lakáshitel-szigorítása miatt igyekeztek előre hozni a lakásvásárlást. A saját célra ingatlant vásárlók több mint fele hitelre veszi a lakását, így az előrehozott lakásvásárlások által generált keresletnövekedés a tavalyi év második felében rekordközeli áremelkedést okozott. Ugyanakkor ezek a vásárlók 2019-ben hiányozhatnak a piacról, ezért a lakáseladóknak érdemes a piaci szintnek megfelelően árazniuk a lakásukat vagy házukat, különben hónapokkal is elhúzódhat az adásvétel.

napi.hu