1898-ban alakult megyénk első művelődési egyesülete, a Bessenyei Kör, az akkori főispán vezetésével. Dr. Bánszki István így ír erről: ... a Bessenyei-serlegre vésett Vietórisz-vers sorai fejezik ki a legtömörebben a vállalt feladat, a feladatvállalás lényegét:

„… műveltségért, magyarságért, küzdjön minden nemzedék!”

1948-ban a regnáló Kormány beszüntette az 50 évig tartó nemzetünkért elkötelezett irodalmi kört.
Közel 40 évi csend után, 1987-ben dr. Bánszki István Tanár Úr vezetésével – aki városunk köztiszteletének örvend – ismét életre kelt, Bessenyei György Irodalmi és Művelődési Társaság néven. 25 évig igényes és lélekemelő kulturális élményekben volt részünk. Elnöki Búcsú/s/zó levelében többek között ezt üzeni a még aktív tagoknak: „Nem is kérem, mert biztos vagyok benne, hogy sohasem felejtik el Bessenyei bölcs intelmét: „A jóra való törekvésben megszűnni alacsonyság volna.”

Három éve dr. Nagy Éva főiskolai docens vezeti társaságunkat, aki méltó utóda az előtte lévő vezetőknek. Az év nyitóelőadását is Ő szervezte, ami Rákos Sándor öregkori költészete címmel hangzott el. Az előadó Bakajsza András irodalom–történelem szakos középiskolai tanár, aki elárulta életkorát és mi csodáltuk memóriáját.

Az előadó az 1800-as évektől, az ismert magyar költők időskori verseit szedte csokorba – nagy érdeklődéssel és empátiával hallgattuk. Társaságunk tagjai többnyire 50 és 60, illetve e fölötti életkorú. Ezek a költemények helyenként tükrök is voltak, hiszen az önirónia, a megdöbbenés, a fájdalom, a visszatekintés, az életutak összegzése, örömök, bánatok mind-mind megtalálhatóak az ismert és ismeretlen írásokban. Az átélt és elmulasztott események, melyek a lelki békét erősítik, vagy éppen tépázzák. Azonosságot fedezhettünk föl minden, az idős-öregkorról szóló versben, a szellemi hanyatlás és annak következményei nagyobb lelki sérülést okoznak, mint a test gyengébb működése, betegsége. Az előbbi az ember méltóságát csökkenti, némelyik költőnél a vég sürgetését is kiváltja.
Vörösmarty Mihály: Fogytán van a napod című költeménye az öregkorról lehangoló: „Véred megsűrűsödött, Agyvelőd kiapadt...”

Arany János szerint a költészet az emberi lélek és a külső világ jelenségeinek jellemzése. Az Őszikék és más időskori versei az elmúlást idézik: Melyik a bűnös?, Sejtelem, Tanulság.
Ady Endre, aki tudta, nem érheti meg öregkorát;
Az eljátszott öregség:

„Ahogy nőnek az árnyak,
Ahogy fogynak az esték,
Úgy fáj jobban és jobban
Az eljátszott öregség”

Az Őrizem a szemed, az Elveszett családok, nem más, mint a vég közeledtének érzése. A meghívott halál a méltóságát megőrizni vágyó ember fájdalmát énekli.
Weöres Sándor fájdalmasan kiáltja, nem tudja kibírni, hogy már nem tud verset írni.
A végső idők megélését sok versíró művészien fogalmazza meg, azonban a méltóság csorbulása, elvesztése miatt sürgetik a vég eljövetelét. A legtöbb költő eljut élete végén az Istenhez, például Ady Endre: Hiszek hitetlenül Istenben.

Szeretem a versbe szedett gondolatokat, szavakat, nem vagyok a szépirodalom szakértője, csak „szeretője”, pusztán az érzéseim vetettem papírra a rendezvényen elhangzottak kapcsán – mint egy „BESSENYEIS”.

Rákos Sándorhoz eljutva az irodalomtanár megfogalmazta szándékát a költővel kapcsolatban: elégtétel, hézagpótló, tanulságtétel. Igen, mert csak említés, rövid utalás volt, amit mi róla tudunk. Szabolcs megyében, Kálmánházán született 1921-ben, Újfehértón készült az anyakönyve. Első versei 1940-ben születtek. 1946-tól Budapesten élt, felesége az ismert előadóművész, Szentpál Mónika.
Első kötete: a Bujdosók fejedelme. Lírájának jellegzetessége a protestáns zsoltáros hang. Közel húsz kötetben jelennek meg prózái és versei. A Gilgames magyar nyelvre fordítója. 1991-ben a Csörte című válogatott versei az öregséggel birkózva foglalja össze élete történetét. Ekkor írja:

„Fékezd Uram az időt,
Fogd vissza az estét.”

Utolsó kötete a Senki úr Semmibe indul, utolsó írása a Zsuzsanna és a vének. Munkásságát József Attila-díjjal és Kossuth-díjjal is elismerték.
1947-től haláláig a Magyar Írószövetség tagja, a Műfordítási Szakosztály elnöke.
1999. december 25-én élete véget ér. Megyénkben méltatlanul kevesen ismerik munkásságát. Keserű szavai szenvedését üzenik:

„… vállam közé húzom nyakamat
félálomból ki-kileselkedek –
torkom fölsebzik a lenyelt szavak,
s fejemre gyűlnek, mint a fellegek.”

Bakajsza András és dr. Szilágyi László kutató tanár ismertetik írói-költői munkásságát Rákos Sándor Nyírsége című szöveggyűjteményben. Szülőfaluja, Kálmánháza emléktáblán idézi a méltatlanul elfeledett költőt:

„Mint gyámkő az oszló háznak,
neki feszül az elmúlásnak
a gondolat.”

Nyíregyháza, 2016. február 9.

Dr. Exterdéné Zsurkai Ilona