Gólgazdag meccs az első fordulóban - pontot érdemelt volna a Szpari

Gólgazdag meccs az első fordulóban - pontot érdemelt volna a Szpari

 Az első tavaszi gól. A Nyíregyháza Spartacus játékosa, Kártik Bálint szerezte az NB-II első találatát, már az első percben eredményes volt a Budaörs ellen. Az előnyt nem tudta megtartani a Szpari, egy szabadrúgás után egyenlített, majd egy büntetővel a vezetést is megszerezte a Budaörs. Ráadásul túlzottan szigorúan a játékvezető Rubus Tamást ki is állította. Emberhátrányban is egyenlített viszont a Nyíregyháza, Ötvös Bence révén. Pontot mégsem sikerült szerezni, bár több nagy helyzete is volt a Szparinak. A Budaörs ugyanis újabb gólt lőtt, így 3-2-re győzött. Ötvös Bence először volt eredményes a másodosztályban, ám a vereség miatt nem lehet felhőtlen az öröme.

Nagyon vártam már ezt a pillanatot, hiszen ez volt az első NB-II-es gólom, aminek nagyon örülök. Sajnos a találkozón mégsem szereztünk pontot, igyekszem legközelebb győztes gólt lőni - mondta Ötvös Bence játékos.

A csapat szerette volna pontszerzéssel kezdeni a tavaszt, és erre minden esélye megvolt. A szakmai stáb kielemezte a játékosok teljesítményét.

- A második félidőben mutatott játékkal rászolgáltunk volna a pontra, sokat küzdöttünk, voltak helyzeteink. Megmutatta a csapat a karakterét, hogy nem adta fel emberhátrányban sem. Szerettünk volna pontszerzéssel rajtolni, ez nem sikerült, de több jó egyéni teljesítményt láttam a játékosoktól, amire lehet építeni – mondta Zoran Spisljak vezetőedző.

A Szpari vasárnap hazai környezetben is bemutatkozik, a Cegléd lesz az ellenfél. A csapatból az eltiltott Rubus Tamás mellett a sérült Daru Bence nem léphet pályára.

Dankó László

Fotó:Budaörsi SC